5 jel, hogy amit csináltok, az minden csak nem szeretkezés

Schuster Borka
Írta: ,
5 jel, hogy amit csináltok, az minden csak nem szeretkezés

Csak szex, és más semmi – nincs is ezzel semmi baj, ha mindkét fél elégedett a helyzettel. De ha egy kapcsolatot próbál valaki erre alapozni, ott jó eséllyel sérülni fog az egyik fél. A psychologytoday.com összegyűjtötte, mik a leggyakoribb jelei annak, ha egy narcisztikus hajlamú partnerrel osztod meg az ágyadat, aki a kölcsönös örömszerzés helyett csak a saját kielégülésére játszik.

Eszközzé válsz az örömszerzésben Kép forrása: yourtango.com

A pszichológusok szerint szintén jellemző, hogy a kezdeti szakasz után a narcisztikus partnernek már nem okoz különösebb örömet, ha téged lenyűgözhet.

Ekkor pedig gyorsan a visszájára fordul a dolog; te már csak egy eszköz leszel, amit a saját igényeinek kielégítésére használ, és a legkevésbé sem izgatja, hogy te mindeközben hogyan érzed magad – hiszen nem gondolja úgy, hogy egyenlő szinten álltok.

Nincs kapcsolat Kép forrása: tumblr, pr0meteus

Előfordul, hogy két fél megegyzik, hogy egyelőre nem szeretnék komolyabban elkötelezni magukat. 

Az viszont egy egészen más dolog, ha úgy döntenek, a szexen kívül semmiféle érzelmi kapcsolatot nem alakítanak ki egymással.

De még az utóbbi esetben is teljesen természetes az igény, hogy összebújjatok és beszélgessetek egy kicsit szex után. 

Egy narcisztikus személy azonban ezt nem fogja igényelni, és jó eséllyel teljesen magadra hagy érzelmileg az együttlét után.

Legközelebb pedig csak akkor jelentkezik, ha ismét szüksége lesz valamire.