Ti is így alszotok? Tönkretehetik a kapcsolatotokat ezek a szokások

Írta: ,

Megosztani valakivel az ágyadat talán az egyik legintimebb dolog – nem véletlen, hogy az együtt alvásnak olyan fontos szerepe van egy kapcsolat életben tartásában. Ezek a szokások viszont nem csak a pihenést tehetik tönkre, de a viszonyotokra is hatással lehetnek.

1/4 Harc a takaró fölött/alatt

Ősrégi vita az egymásról lehúzott, majd visszarángatott takaró ügye, és amilyen apróságnak látszik, olyan komoly gond lehet belőle: ha mindig arra ébredsz fel, hogy a másik lehúzta rólad a takarót, nem csak átaludni nem tudod az éjszakákat, de akarva-akaratlanul is ilyenkor elszór az ember néhány szitkot szegény, gyanútlan alvó párja felé, ami nem éppen a kötődést segíti.

Ha mindketten szerettek bevackolni a takaró alá, érdemes egy nagyobb takaróra beruháznotok, vagy az is megoldás lehet, ha külön takarót használtok.

Apróságnak tűnik, de a szakemberek szerint hosszú távon sokat nyom a latba.

Túl melegben/hidegben alszotok

2/4 Túl melegben/hidegben alszotok

A másik gyakori konfliktusforrás a hálószobában a hőmérséklet, pontosabban az, hogy az embereknek egészen egyszerűen nem egyforma a hőérzékelésük.

Általánosságban elmondható, hogy a nők szeretnek néhány fokkal melegebben aludni, mint a férfiak, de persze az is előfordulhat, hogy éppenséggel a férfi a fázósabb.

A szakértők szerint a titok mindössze annyi, hogy ne vegyétek félvállról a másik panaszait a hőmérsékletet illetően, és találjatok valamilyen kompromisszumot, például nyissátok ki az ablakot csak a szoba egyik oldalán, vagy használjatok külön takarót, hogy mindenki a saját komfortérzetének megfelelő vastagságú dunyha alatt pihenhessen.

3/4 Nem mindig az összebújás a nyerő

Bár az együtt alvásnak és a testi közelségnek nagyon fontos szerepe van az intimitás megőrzése szempontjából, a szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy nem feltétlenül az a biztos módszer a szerelem életben tartására, ha összebújva alszotok.

Ha ez így mindkettőtöknek kényelmes, akkor természetesen tegyétek, de fontos megérteni és elfogadni azt is, hogy egyszerűen vannak olyanok, akiknek szükségük van a privát térre ahhoz, hogy aludni tudjanak.

Ugyanígy érthető az is, ha valaki azért szeret külön szobában aludni, mert például megfázott, vagy éppen egy olyan életszakaszon megy keresztül, amikor több nyugalomra van szüksége, és ezt egyedül tudja leginkább elérni.

Amíg a külön alvásnak vagy az elhúzódásnak nem az az oka, hogy egyszerűen nem akarsz már a másik közelében lenni, addig nincs ok az aggodalomra, és nem is érdemes erőltetni a fizikai közelséget, de érdemes odafigyelni rá, hogy a körülmények ne csak kifogást jelentsenek arra, hogy egy kicsit megszabadulj a partneredtől.

Ne fordíts hátat! Kép forrása: edenstrader.com

4/4 Ne fordíts hátat!

Míg a személyes tér igényével semmi baj nincs, az már aggasztóbb, ha rögtön lefekvéskor hátat fordítotok egymásnak, rendszeresen nem együtt mentek az ágyba, vagy valami olyasmivel foglalkoztok, ami eltereli a másikról a figyelmeteket – mondjuk a telefonotokat nyomkodjátok a sötétben.

Ha nem is kiskifli-nagykifli pózban alszotok el, az intimitás megőrzése szempontjából nagyon sokat segít, ha lefekvéskor néhány percre összebújtok, esetleg beszélgettek kicsit.

Ezek a közös pillanatok közelebb hoznak és közel tartanak egymáshoz, és bár kis dolognak tűnik, az ilyenek elmaradása vezethet hosszabb távon egy kapcsolat kiüresedéséhez vagy kiégéséhez.