8 jel, hogy a párod szakításon töri a fejét

Szabó Erzsébet
Írta: ,
8 jel, hogy a párod szakításon töri a fejét
Megeshet, hogy idővel kétségeid támadnak arról, hogy a kedvesed még mindig annyira szerelmes-e beléd, mint pár hónappal korábban. Lehet, hogy csak egy aprócska hullámvölgyről van szó, de sajnos az is előfordulhat, hogy már a szakításon töri a fejét.
Mi a teendő?
Egy-két jel önmagában nem feltétlenül adhat okot a gyanakvásra, főleg akkor, ha mellettük is érzed, hogy szeret a barátod. Lehet, hogy megtetszett neki valaki, de mivel tudja, hogy veled akar élni, kicsit szétszórt lesz és igyekszik legyőzni a vágyát. Az is megeshet, hogy munkahelyi probléma áll a háttérben, amit igyekszik egyedül megoldani…
 
Egy a lényeg: ha effajta aggodalmaid támadnak, ne menj el szó nélkül a probléma mellett, hanem kérdezz!
 
Előfordulhat, hogy a barátod észre sem vette, hogy megváltozott, sőt, az is megeshet, hogy te kezdtél el furcsán viselkedni, amire ő így reagált. Sosem tudhatod, mi áll a háttérben, ha nem vagy hajlandó kommunikálni!
Kevesebb testi kontaktus
Nem csak konkrétan a szexről beszélhetünk, hiszen az összetartozás kifejezése számtalan más módon is megtörténik egy pár életében.
 
Legyen szó a jól megszokott esti pusziról, a reggeli ölelésről, vagy arról, hogy egymás kezét fogva andalogtok.
 
Ezek mind-mind nagyon fontosak a kapcsolat fenntartásában, s ha a számuk csökken, esetleg meg is szűnnek, akkor alapos okod van a gyanúra, hogy nincs minden rendben köztetek.
Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!