Szakítás után újra ágyba bújna veled - Ennyi mindenben gátolhat, ha jóban maradsz az exeddel

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Nem tartozom azok közé, akik számos exet fel tudnak mutatni, de a korábbi kapcsolataimat tekintve elmondhatom, hogy senkivel sem beszélgetek rendszeresen. Amikor összefutok valamelyik exemmel, akkor alkalomadtán váltunk néhány szót, de az érintkezés ezen formája teljesen semleges marad. Ám nem mindenki lendül túl könnyedén a korábbi kapcsolatain, és sokan vannak azok is, akik még évek múltán is igyekeznek felvenni a fonalat az exszel. Talán nem is gondolsz bele, de ez számos ponton akadályozhatja az életedet – és ez már tudományosan bizonyított tény!

Hátráltat a nyugalom

Egy brit felmérés szerint a nők a legnagyobb arányban az érzelmeikre hagyatkozva maradnak jóban az exeikkel. A kérdőív értékelése során kiderült, hogy ugyan a kapcsolatuk a valóságban nem működött, de mégis úgy vélekedtek az előző kedvesükről, hogy az odafigyelt rájuk, valamint élvezhető volt a társasága. Az exekhez való kapcsolódás ebből a szemszögből nem más, mint a biztos háttér megtartása – egyszerűen megnyugtató érzés olyasvalakihez „tartozni”, aki ennyire ismer.

De itt jön a bökkenő! Amíg ennyire számítasz az exed támogatására, jelenlétére, addig aligha tudsz érzelmileg teljesen elszakadni tőle. A szakításnak pedig pont az lenne a lényege, hogy nem csak a rossz, hanem a jó dolgoktól is megválunk.

Természetes, hogy úgy véled, az exed egyike azon embereknek, akik a legjobban ismernek – ha nem a legjobban. Ez különösen sokszor előfordul akkor, ha hosszú évekig voltatok együtt. Azonban fel kell ismerned, hogy ilyen esetben a kötődés sokkal inkább hátráltat, mintsem előrevinne: korántsem tekinthető lezártnak az a kapcsolat, amiben még nagymértékben számítasz a másikra. Arra pedig főleg nem sok esély van, hogy ilyen érzelmi kötődéssel megtalálod valaki mellett az igazi boldogságot.

De mit akar a férfi?

Az is kiderült a felmérésből, hogy míg a nők – nem túl meglepő módon – az érzelmi kötődésre támaszkodnak az exszel ápolt kapcsolat fenntartását illetően, addig a férfiak jóval inkább a testi vágyaik kielégítésére számítanak.

A kutatás szerint többségükben arra apelláltak, hogy ha sikerül fenntartani a jó viszonyt, akkor – szűkös időkben – lehet esély rá, hogy újra ágyba bújjanak az exükkel.

Sajnos ennél többre nem igazán vágynak velünk kapcsolatban. Egy pontot leszámítva, ami ugyancsak nem túl szívderítő a női nem számára: a férfiak számítottak arra, hogy esetleg a volt barátnőjükön keresztül sikerül közelebb kerülni a közös, vonzó ismerősökhöz. Tehát sok férfi csak azért törekszik a jó kapcsolatra az exével, mert remél még időnként egy kis búcsúszexet, illetve az addig tiltólistás, de szexi barátnőkhöz szeretne közelebb jutni az exen keresztül. Nos, ez minden, csak nem kecsegtető ajánlat azok számára, akik jóval inkább érzelmileg, mint testileg kötődnek a volt partnerükhöz…

Kép: nd3000/depositphotos.com

Összegezve ezt a kiábrándító eredménnyel záruló kutatást, sajnos fennáll az esélye annak, hogy míg te érzelmi nyugalmat keresel a volt barátodnál, addig ő jó eséllyel csak szexre vágyik veled – illetve nem akar eltávolodni a közös ismerőseitektől. Ezt valószínűleg aligha akarod elhinni arról, akivel valaha nagyon komoly volt a kapcsolatod, és meg kell állapítani, hogy nem is mindenkire igaz az állítás.

Mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy a tanulmány szerint azok a személyek, akik manipulatív jegyeket hordoztak magukon, jóval inkább törekedtek arra, hogy fenntartsák a kapcsolatot az exükkel. Talán már ki is találtad: mindezt az alkalmi szex reményében tették. Szóval éppen azoknak a férfiaknak voltak a legnagyobb hátsó szándékaik, akiknek a legkönnyebb volt elhinni az újrakezdésről szóló, érzelmekkel tűzdelt monológot.

Egy kicsit megnyugtatóbb eredmény, hogy a szavahihető emberek, akik kevésbé hordoztak magukon manipulatív jegyeket, már jóval inkább az érzelmek miatt kötődtek az exükhöz, tehát azért akartak jóban lenni vele, mert éreztek valamit iránta.

Más kérdés, hogy ezt a különbséget egy olyan zűrzavaros helyzetben, mint amivel a szakítás is jár, egyáltalán nem könnyű felismeri. Ha pedig mégis sikerül, újra felmerül a kérdés: hogy lehet így továbblépni? 

Bármi is legyen az igazság, azt sajnos el kell ismerni, hogy a legtöbb esetben az exszel fenntartott kapcsolat sokkal inkább hátráltatja, semmint támogatja a jövődet, a továbblépésedet. Nem kell természetesen haraggal, nehezteléssel elválni, bár ez sokszor jóformán óhatatlan. De gyakran jobban jártok, ha a kötelező körökre szorítkoztok, és a beszélgetést meghagyjátok egy nagyon távoli időpontra. A szexet pedig alighanem jobb, ha mellőzitek…

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)