5 jel, hogy nem mered beismerni, de szíved mélyén szakítani akarsz a pasiddal

Írta: ,

Amikor egy páros régóta együtt van, olyannyira hozzászoknak egymás jelenlétéhez, hogy el sem tudják képzelni a szakítást. Ez mind szép és jó, de csak addig, míg tényleg szeretik is egymást! Nagyon sokan ugyanis képesek kitartani egy rossz kapcsolat mellett, csak azért, mert már régóta együtt vannak. Sokan pedig még saját maguknak sem merik beismerni, hogy titokban már inkább egyedüllétre és új szerelemre vágynak. Ha az alábbi leírásban magadra ismersz, érdemes végre őszintén átgondolnod, mit akarsz: ugyanis talán még te sem mered kimondani, de boldogtalan vagy, és a szíved mélyén szeretnél kilépni a kapcsolatodból.

Tegyük fel, hogy a pasid napközben váratlanul felhív telefonon. Milyen érzést vált ki belőled, ha meglátod a nevét a kijelzőn?

Ha kicsit sem örülsz annak, hogy hallhatod a hangját, sőt, konkrétan fel is húzod magad valami apróság miatt („hiszen tudja, hogy dolgozom!”), nagyon úgy fest, hogy részedről már elmúltak a gyengéd érzelmek.

Az semmiképpen sem jelent jót, ha ő az egyetlen ember az életedben, akivel nem tudsz türelmes és kedves lenni!

Ha pénteken kijelentené a főnököd, hogy mindenki hazamehet délben a melóból, ki lenne az első személy, akivel szeretnéd együtt tölteni a szabadidődet?

Ha a pasid még az első háromba sem kerülne bele a képzeletbeli listádon, akkor ideje elgondolkoznod: fontos még neked, szereted te igazán?

Egyszerűen nem lehetsz boldog egy olyan személy mellett, aki nem játszik létfontosságú szerepet az életedben, és ezt te is tudod. Csak még nem merted hangosan kimondani saját magadnak sem.