Milyen férfi illik egy sikeres nő mellé? 6 nőt kérdeztünk, ők mire vágynak igazából

Bolla Gitta
Írta: ,
Milyen férfi illik egy sikeres nő mellé? 6 nőt kérdeztünk, ők mire vágynak igazából

Állítólag a férfiak még mindig félnek az okos és sikeres nőktől. De akkor hogyan találjon párt magának egy olyan nő, akinek szárnyal a karrierje? Megkértük olvasóinkat, mondják el, szerintük milyen pasi illik a karrierjében, és úgy általában az életében sikeres nő mellé.

Anna, 27, coach

„FÉRFI – csupa nagybetűvel. Aki éppen olyan határozottan áll a világban, mint maga a NŐ. Élvezi és éli az életet, fejleszti önmagát, törekszik rá, hogy napról napra jobb legyen és adni tudjon.

Egy erős férfi, aki nem retten meg az erős nőtől, még akkor sem, ha a nő éppen elgyengül. És önmagát sem veti meg egy-egy kihagyott lehetőségért, hiszen tudja, hogy a kudarc benne van a pakliban.

A másikra társként tekint, akivel egymást támogatva, szeretve és biztatva haladnak előre – ahelyett, hogy a vereségtől való félelemben kapaszkodnának össze."

Julcsi, 30, nyelvtanár

„Képzelj el egy mérleghintát, amin egy vékony és egy kövérkésebb gyerek ül. A vékony fent kalimpál a lábával, tériszonya van, talajvesztett, a másik pedig csak ül lent, és nincs, aki felrepítené. 

Közben pedig mindkettő egyedül van, és egyáltalán nem élvezik a játékot.

Nos, szerintem egy kapcsolat is akkor működik, ha két egyenrangú félből áll. Egy erős nőből és egy erős férfiból, vagy egy gyenge nőből és egy gyenge férfiból. Másnak nincs értelme.”

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!