Regisztráltam egy társkeresőre és percek alatt akadtak volna sugar daddyk

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:

Ugyan évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy soha többet nem próbálkozom a netes társkeresőkkel, de mivel a való életben sem jártam szerencsével jó ideje, úgy döntöttem, adok a dolognak még egy esélyt. Számítottam a bunkó, illetve a „küldj magadról pucér képet” kaliberű üzenetekre, de egyvalamire nem voltam felkészülve – nevezetesen a sugary daddy-kre.

Utoljára kb. nyolc éve regisztráltam ilyen oldalra és nem emlékszem, hogy kaptam volna ilyen jellegű ajánlatokat, de most jöttek, nem is egy. Először egy mackós külsejű, átlagos fiú írt, aki – miután udvariasan visszautasítottam a közeledését – felvetette, hogy esetleg lenne-e olyan összeg, amiért „eltöltenék vele egy éjszakát”. Természetesen iszonyúan felháborodtam és elküldtem melegebb éghajlatra, nem is értettem, hogyan gondolja ezt, hiszen már itthon is léteznek erre szakosodott weboldalak.

A srác nem győzött elnézést kérni, mint mondta, már nem egyszer sikerült megállapodnia lányokkal ilyen konstrukcióban erről a társkeresőről. Miután elszállt a mérgem, kicsit elkezdett mocorogni bennem az újságíró és finoman kérdezgetni kezdtem a tapasztalatairól. Elmondása szerint ő egy informatikusként dolgozó, egyszerű srác, aki évek óta nem talál magának barátnőt. Hivatásos prostituálthoz nincs gusztusa, így a sugar daddy-séggel próbálkozik, annak ellenére, hogy tudja, ez valahol majdnem ugyanaz.

Hangsúlyozta viszont, hogy nála nem a szex az elsődleges, az is fontos neki, hogy el tudjon beszélgetni egy lánnyal, vagy hogy el tudjon vele menni moziba, vacsorázni.

Mondhatni, azért fizet valakinek, hogy játssza el kis időre, hogy a barátnője. Ezt nagyon szomorúnak tartottam és – mivel tényleg nem tűnt léhűtőnek a srác – sok sikert kívántam neki a továbbiakban egy „igazi” barátnő megtalálásában, majd elköszöntem.

Pár nap múlva szintén jött egy hasonló felkérés, ezúttal egy korombeli, harminc pluszos úriembertől. Ő egészen más karakter volt, mint a huszonéves, pocakos informatikus fiú, hiszen egy kigyúrt, sportkocsi előtt pózoló alfahím benyomását keltette és már az első pár üzenete is lehengerlő önbizalomról, sőt, már-már arroganciáról tanúskodott. Mivel itt már nem voltam úgy ledöbbenve, egyből elkezdtem kérdezgetni.

Ő büszkén hajtogatta, hogy pénzt ő még sosem adott nőnek, nála az ajándék a fizetőeszköz. Vagy vesz valami ékszert, táskát az aktuális hölgynek, vagy együtt elmennek ruhát venni és ő fizet.

Azt viszont ő is hangsúlyozta, hogy ez a kapcsolat nem csak a szexen alapul, hanem több annál.