Pénzügyileg is lehet bántalmazni a párunkat! A párkapcsolati erőszak gyakori formája

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Régen hajlamos voltam felületesebben megítélni mások élethelyzetét, azonban ahogy idősebb lettem, rá kellett jönnöm, hogy sosem szabad pálcát törni az emberek feje fölött. Sosem tudhatjuk, az aktuális helyzetben ki, milyen szempontok alapján mérlegel – mindenki a legjobbat próbálja kihozni a lehetőségeiből. Sajnos rengeteg – többnyire – nőt érint hazánkban is a párkapcsolaton belüli erőszak, ami messze nem csak tényleges fizikai bántalmazásból áll.

Az érzelmi zsaroláson túl nagyon gyakori gond a pénzügyi bántalmazás is, ami gyakorlatilag azt a halvány fényt is kioltja a továbblépést illetően, ami ilyenkor még pislákol az emberekben. De milyen formája a párkapcsolati erőszaknak az anyagi bántalmazás?

A bántalmazó kapcsolat

A bántalmazás a kapcsolaton belül számos formát ölthet. Tény, hogy gyakran jelen van a fizikai erőszak, ám a bántalmazó többnyire pontosan tudja, hova és hogyan üssön, vagy miként bántalmazzon ahhoz, hogy az kellően elrettentő legyen, ám jelentősebb nyoma ne maradjon. Ehhez jön az állandó önbizalom-rombolás, a félelemkeltés, a teljes kontrollálás, aminek egy fontos része a pénzügyi bántalmazás. Sokszor teljesen észrevétlenül üti fel a fejét a kontrolállás ezen formája, mert jellemző módon akkor kezd kialakulni, amikor még a tényleges bántalmazás nincs jelen a párkapcsolatban.

Például ilyen lehetőség a közös kassza: kézenfekvő megoldás, és a párok túlnyomó része alkalmazza is, hiszen egy háztartáson belül (főleg, ahol már gyermekek is vannak), nagyon nehéz különválasztani az egyéni kiadásokat. Egyenesen jó ötletnek tűnik összedobni a keresetet és egészséges kapcsolatban ez a rendszer tökéletesen tud működni.

Azonban a bántalmazó kapcsolatok esetében erről szó sincs. Utóbbiban gyakran előfordul, hogy a partnered túlköltekezéssel vádol, vagy éppen azt vágja a fejedhez, hogy képtelen vagy bánni a pénzzel, esetleg túl keveset keresel és jobb lenne, ha ő kezelné a te fizetésedet is.

Az elején lehet, hogy megelégszik azzal, ha csökkentitek a kiadásaidat pl. oly módon, hogy neked nincs külön számlád – innen már csak egy karnyújtásra van az, hogy ne férj hozzá egy forinthoz se anélkül, hogy tőle kérnél. Mivel a bántalmazó kapcsolatban nagyon erős a kontroll, teljesen esélytelen, hogy ez alól kibúvót keress. Nincs lehetőséged félretenni, és mivel minden percedről el kell számolnod, nem fogsz tudni adott esetben második állást vállalni, hogy valahogyan összekuporgass egy kis pénzt.

Manapság minden pénzzel működik, és ezt jól tudják a bántalmazó felek is. Ha nincs állásod, kereseted, vagy elveszik tőled azt, amit haza tudsz vinni, akkor jóformán lehetetlenné teszik, hogy felszívódj.

Kutatások szerint azok a nők, akik elszenvedik a családon belül erőszak valamilyen formáját, harmadukban pénzügyileg is bántalmazottak voltak, tehát vagy elzárták őket a kereseti lehetőségektől, vagy elvették a fizetésüket. 

AndrewLozovyi/depositphotos.com

Hogyan ismerheted fel?

Sajnos nagyon gyakran nehéz észrevenni a családon belüli bántalmazást, és ez nincs másként a pénzügyi bántalmazással sem. Az elszenvedő alanyok sokszor nem csak félnek, nagyon szégyellik is, ami velük történt, pedig a pénzügyi bántalmazás tipikusan olyan formája az erőszaknak, amit általában csak külső segítéséggel lehet megoldani.

Intő jel, ha az ismerősöd hirtelen nagyon komolyan vesz minden kiadást, nem enged meg magának korábban természetes költéseket: például az irodai kávézást, vagy akár a kinti ebédet. Görcsösen elrakja a blokkokat, mindig külön fizet. Nem megy el közös programokra, lemondja a meghívásokat, legfeljebb csak olyanban hajlandó részt venni, ami nem jár kiadással. Ha korábban szívesen vásárolgatott, most észreveheted, hogy ezt teljesen hátrahagyta, és csak áhítozik a kirakatban látott darabokra – holott tudod, hogy a fizetése lehetővé tenné azok megvásárlását. Az is lehet, hogy komolyabb változást történik az életében, például felmond, pedig szerette a munkáját és őt is mindenki szerette. Ráadásul mindezt annak tükrében teszi, hogy korábban úgy viselkedett, mint akinek minden forintot nagyon meg kell becsülnie.

Sajnos a pénzügyi bántalmazáson átesett nők csak kevés százalékának sikerül kilábalnia az élethelyzetéből. Sokan közülük az egyik reménytelen helyzetből a másikba menekülnek: több mint 30%-uk elveszti az otthonát, többen egyenesen az utcára kerülnek.

A nők fele kénytelen adósságot felhalmozni ahhoz, hogy szabadulni tudjon a bántalmazó körülmények közül és – ahogy minden bántalmazott – úgy az anyagilag megcsorbított nők is elnyomó többségükben értéktelennek érezték magukat. 50%-uk csak nagyon nehezen tudott visszaállni a dolgozók világába, elveszítették önbizalmukat és attól tartottak, hogy semmilyen munkát nem tudnak helyesen elvégezni – derült ki a Women’s Aid bántalmazásról szóló felméréséből.