Miért zavar minket annyira, ha a pasi megnéz más nőt is?

Jankovics Anna
Írta: ,

Vagyok annyira „öreg” és tapasztalt, hogy kellő humorral álljak hozzá ehhez a kérdéshez. Főleg, ha a férfi kellő humorral, bájjal áll hozzá saját „botlásához”. Ha az eset nem mindennapos, ha a másik nő valóban nagyon, de nagyon szép – legalább annyira, hogy az én kritikus szemem is megakadjon rajta –, de mégis, valami nem stimmel a dologgal…

A nők egymás között állandóan rivalizálnak – kimondatlanul is, anélkül, hogy tudnának róla.

Számomra érthetetlen oknál fogva, nem adott férfi számára akarnak kívánatosak lenni, hanem a másik nő rovására.

Ez addig nem probléma, míg diszkréten, a párzási ösztönt legyűrve teszik, ám – főleg a mai huszonévesek között érhető tetten – ezt mára gátlástalanul, a másik nőt direkt megalázva, letúrva viszik véghez.

Aratják a babérokat, gondolom, önbizalom-növelés okán, mivel a reklámok, filmek és férfiak azt sugallják: sosem lehetsz annyira jó, mint – mondjuk – JLo.

Tehát, kedves férfiak, nem elég észrevenni az új ruhát, a körömlakkot – bár sok férfinak ez is nehezére esik -, hanem csodálni kell a nőt, akivel együtt élnek. Csodálni azért, mert szereti a választott férfit, úgy, ahogy van, a nap minden percében – és tesz is érte.

Ha nincs becsülete alapfokon(!) – a nézelődés, más nők elismerése őszinte pillantásokkal – a nőnek, nincs az egyetlen szintjére emelve a nő, mondhatja neki férfi százszor is azt, hogy szereti, nem lesz hiteles.

Mit tesz a nő?

Ruhát vásárol ész nélkül, szolizik, fogyózik és testet épít, háttérbe szorítja értelmi-érzelmi fejlődését, stb., azaz sekélyesedik a szeretett férfinak való megfelelési kényszer miatt.

Rosszabb esetben „zabál”, bezárkózik saját világába, a családba, és minimálisan felel meg, azaz, elég az, ha „nem vagyok büdös”, viszont jó anya vagyok, jól főzök, stb.

Még rosszabb esetben flörtölni kezd, ami megcsalással, „ledér” életvitellel ér véget – és a kapcsolat szétesésével, legyen az akár milyen nagy szerelem a kezdetekben. Ez persze már a férfinak sem tetszik…

Nem okolom mindenért a férfiakat, a nők is jól el tudják rontani a dolgokat. Mégis azt mondom: ha egy férfi arra vágyik, hogy tiszteljék őt, akkor először ő tisztelje a nőt, még akkor is, ha az nem érdemli meg maradéktalanul.

Egy idő után helyére kerül minden, vagy ha mégsem, ráér akkor is nézelődni, amikor már ejtette a tiszteletre érdemtelen nőt…

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján