Olvass az emberekben: FBI által is használt pszichológiai módszereket mutatunk

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:

Tudni, hogy csak blöfföl-e a kártyapartnered, tisztán látni, hogy az első randi után lesz-e még találkozás vagy kideríteni, hogy a szemedbe hazudik-e a párod, nem is olyan bonyolult, mint gondolnád. Dr. David J. Liberman amerikai író az Olvass az emberekben című bestsellerével segít lerántani a leplet azokról, akik nem egyenes úton járnak. A könyvben olyan módszereket, technikákat mutat be a szerző, melyeket az FBI és Egyesült Államok hadserege is használ. Érdekessége, hogy nem támaszkodik intuíciókra, feltételezésekre, de még a testbeszédre sem feltétlenül. Egy pszichológiai módszerről van szó, mellyel kiderítheted, hogyan gondolkodnak, mit éreznek valójában mások, miközben szavakkal próbálják meg leplezni az igazságot.

Az előre eltitkolt rossz tulajdonságok Kép forrása: bytezza.com

Megismerkedések alkalmával sok olyan rejtett tulajdonságra derülhet fény, melyeket nem árt időben tudnunk.

Tapasztalt marketingesek azt mondják, azoknak az embereknek a legkönnyebb eladni bármit is, akik a postaládájukra ragasztják a „Reklámújságot nem kérek” matricát.

Ennek az oka, hogy ezek az emberek mélyen legbelül tudják, hogy könnyen elcsábulnak. Ugyanígy igaz, ha valaki önként felhoz egy elítélendő témát vagy cselekedetet és elkezd hevesen tiltakozni az ellen, hogy ő arra bármikor is képes lenne.

Szinte biztos lehetsz benne, hogy már megtette, vagy ha úgy adódna, képes lenne megtenni és ezt tudja magáról.

Valóban érdeklődik-e irántad a randipartnered? Kép forrása: johnpaulaguiar.com

Minél jobban szeretnénk valamit, annál kevésbé vagyunk képesek észrevenni azokat a jeleket, melyek az akaratunkkal ellentétes végkifejlettnek kedveznek. Ezért is fontos, hogy az első randin legyünk objektívek és racionálisak.

A pupilla tágulása nagyon hatékony módja lehet annak, hogy felmérjük, mennyire érdeklődő a másik. Mikor valakihez beszélünk és ő érdeklődik irántunk, akkor a pupillái kitágulnak, ha kevésbé érdeklődő, akkor összeszűkülnek.

Ha kellőképpen rád van hangolódva és te oldalra fordítod a tekinteted a beszélgetés közben, mintha észrevettél volna valamit a távolban, akkor ő is ösztönösen oda fog nézni.

Továbbá, ha a partnered tükörként leutánozza a mozdulataidat, a lábfeje is feléd néz, kényelmesen ül, a vártnál tovább tart a randi és nem célozgat arra, hogy valami dolga lenne még ma, ráadásul a végén hosszan búcsúzkodik, akkor biztos, hogy tetszel neki.

Vagyaim.hu

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?