Olvass az emberek fejében: FBI által is használt pszichológiai módszerek

Kovács Andrea
Írta: ,

Tudni, hogy csak blöfföl-e a kártyapartnered, tisztán látni, hogy az első randi után lesz-e még találkozás vagy kideríteni, hogy a szemedbe hazudik-e a párod, nem is olyan bonyolult, mint gondolnád. Dr. David J. Liberman amerikai író az Olvass az emberekben című bestsellerével segít lerántani a leplet azokról, akik nem egyenes úton járnak. A könyvben olyan módszereket, technikákat mutat be a szerző, melyeket az FBI és Egyesült Államok hadserege is használ. Érdekessége, hogy nem támaszkodik intuíciókra, feltételezésekre, de még a testbeszédre sem feltétlenül. Egy pszichológiai módszerről van szó, mellyel kiderítheted, hogyan gondolkodnak, mit éreznek valójában mások, miközben szavakkal próbálják meg leplezni az igazságot.

A tudatalatti üzenetei Kép forrása: lovethispic.com

Most tekintsünk el egy pillanatra az írott szavaktól és koncentráljunk csak a beszédre. Ha rögzítünk egy beszélgetést, majd visszajátsszuk azt, akkor a hallott hangokból képesek vagyunk értelmes szavakat kiszűrni, annak ellenére, hogy ez csak egy visszafelé játszott beszéd.

Ezt az emberi kommunikáció egy másik módjának is nevezik. Az ügy szószólói szerint a nyelv kétszintű és szavaink megválasztásában a tudatalatti is fontos szerepet játszik.

Tehát úgy konstruáljuk a beszédhangot, de még a hanglejtést is, hogy egyidejűleg két különböző üzenet szólaljon meg. Az egyik előre irányul, ezt a tudatos elme mondatja velünk, a másik pedig fordított, ezt a tudatalatti elme mondja.

Példaként érdemes meghallgatni Máté Péter Most élsz című slágerét visszafelé, amely így is mély üzenetet hordoz.

Te hogyan csinálnád? Kép forrása: huffingtonpost.co.uk

Tegyük fel, hogy valakit vagy valakiket meggyanúsítasz egy bűncselekmény elkövetésével, de nem teheted meg, hogy egyenesen a gyanúsítottaknak szegezed a kérdést: „Te tetted?”

Ennek a technikának az a feltevés az alapja, hogy egy bűnös személy bármit megtenne, hogy ártatlannak tüntesse fel magát.

Ezért, ha egy az egyben megkérdezed a gyanúsítottad, hogy ő maga hogyan követné el az adott dolgot, amellyel egyébként titokban vádolod, komoly bepillantást nyersz a gondolatvilágába.

A pszichológiai feltevés a következő: amikor az adott cselekmény elkövetésére létezik egy mindenki által jól látható és ésszerű megoldás, ám az adott személy mégis egy szokatlan, bonyolultnak tűnő válasszal áll elő, akkor nyugodtan felírhatod a gyanúsítottak listájának élére.