5+1 jel, hogy talán már nem vagy szerelmes a párodba

Marcali Nóra
Írta: ,

Mindannyian az örökké tartó szerelemre vágyunk, azonban valljuk be: ez nagyon keveseknek adatik meg. Jobb esetben a szerelem egyszerűen átalakul egy másfajta, mély és elszakíthatatlan kötődéssé, de rosszabb esetben egyszerűen eltűnik, ezt pedig nem árt időben felismerni és továbblépni, hiszen így megmarad az esélye annak, hogy szépen emlékezzünk a kapcsolatra.

1. Egyre kevesebb időt töltesz vele

Egy kapcsolat elején a világ összes ideje sem elég, annyira szeretsz együtt lenni a pároddal. Az idő múlásával ez beáll egy normális szintre, és ha a kapcsolatotok harmonikus, akkor ez így is marad. Még hosszú évek után is élvezitek egymás társaságát és bár a világ már kinyílik és másokat is beengedtek a kis kettősötök életébe, azért még mindig azok az igazán szép pillanatok, ha együtt vagytok. Ha azonban úgy érzed, hogy szívesebben szervezel programokat mással, sőt gyakran alakítod úgy a napjaidat, hogy minél kevesebbet töltsd vele kettesben, akkor érdemes átgondolnod, mi lehet a háttérben. Talán elmúlt a szerelem?

2. Apátia

Állandó lehangoltság és rosszkedv lett úrrá rajtad az utóbbi időben, pedig semmi különösebb okod nincs rá. Egyre közönyösebb vagy és azt veszed észre magadon, hogy a korábban jóleső dolgokat sem szívesen teszed meg a párodért. Míg régebben szeretettel vásároltál, esetleg főztél neki vagy vele, most mindez a gondoskodás csak nyűgnek tűnik számodra.

Ha úgy érzed, hogy komolyan meg kell erőltetned magad, hogy megtedd azokat a dolgokat, amelyeket korábban örömmel csináltál, akkor valami nincs rendben.

3. Már nem vonzódsz hozzá fizikailag

Az intimitás, a szex az egészséges és kiegyensúlyozott párkapcsolat egyik fontos pillére, és bár természetes, hogy az évek alatt talán csökken a szexuális életetek intenzitása, ha teljesen megszűnik, sőt akár el is utasítod a közeledését, az annak a jele, hogy elveszítetted az érdeklődésedet iránta.

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!