Modernkori kapcsolathóhér: az elhidegülés

Írta: ,

Az elmúlt időszakban kezdett eluralkodni rajtam az érzés, hogy valami titokzatos átok ül rajtam. Ugyanis, egyre több hozzám közelálló személy jelentette be, vége a kapcsolatának. Olyan párok mentek szét egyik pillanatról a másikra – legalábbis külsösként ez az érzéki csalódás ért –, akik a tipikus „míg a halál el nem választ” kategóriába sorolhatók. Az első sokkból felocsúdva, mikor egy héten belül már a harmadik barátom várt ezzel a hírrel, elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy ideje lenne kissé a dolgok mögé pillantani.

A lassú gyilkos

Amikor a szakítások elemzésébe belemélyedtem, és választ kaptam a miértekre, szinte letaglózott, hogy az esetek többségében az elhidegülést nevezték meg döntő indoknak. Ez a kegyetlen, sokszor az utolsó pillanatig szinte észrevehetetlen kapcsolathóhér több áldozatot szed manapság, mint az eddig élen járó megcsalás. De mi lehet az oka? Miért esik áldozatul ennyi ember ennek a szörnyűségnek, holott mindjüknél mások a körülmények? A meglazult erkölcsök, a túlzott függetlenség, esetleg a TMI felel az elhidegülésért?

Ahogyan a barátaimmal egyre mélyebben beleástuk magunkat a kihűlt kapcsolatok elemzésébe, kiderült számomra, hogy egyetlen, egyetemlegesen megnevezhető ok merült fel, az időhiány. Sokuk panaszkodott a munkájára. Volt, aki az eltérő időbeosztást okolta, míg más a stresszes légkört, melyet nem tudott maga mögött hagyni, és megint más a kötetlen munkaidőt. Értetlenül vakartam a fejem, és valószínű grimaszokat is vághattam, mert volt, aki megkérdezte, mivel nem értek egyet – aki ismer, az már jól tudja, ha hunyorítok, elhúzom a szám, vagy vonogatom a szemöldököm, akkor van hozzáfűzni valóm a dolgokhoz –, és valóban felmerült bennem pár kérdés.

A saját meglátásaim

Aláírom, az utóbbi időben megváltoztak a munkapiaci körülmények. Az embereknek még többet kell hajtaniuk azért, hogy megtartsák a jelenlegi pozíciójukat, és még ennél is jóval keményebben helytállni, ha előre is szeretnének lépni a ranglétrán. Legyen szó alkalmazottról, szabadúszóról vagy magánvállalkozóról, mindenkinek sokkal több időt kell a munkájába fektetnie. Látom, tapasztalom ezt a jelenséget, mégsem értem, hogyan vezethet ez egy kapcsolat végéhez. Hiszen, gondoljunk csak bele, sosem volt egyszerű megélni, bármelyik korszakot is vesszük alapul, mégis közel 8 milliárdan élünk a földön. Mi változhatott meg akkor?

Határozottan az emberek hozzáállása! Mit teszünk, ha elromlik a telefonunk? Elvisszük megjavíttatani vagy újat veszünk? Esetleg, ha a garancia lapon még érvényes dátum szerepel, az előbbi mellett döntünk, de döntő többségben az utóbbinál. Tudom, egy érzelmi kapcsolatot nem lehet összehasonlítani egy használati tárggyal, csakhogy pontosan ezt tesszük!

Tárgyiasítjuk a kapcsolatainkat, és ha nem vesszük hasznát, esetleg időhiányban szenvedünk, könnyedén átrangsoroljuk. Túl sok energiát fektetünk a karrierépítésbe és a megélhetésbe, kinek lenne még kedve egy fárasztó nap után a párkapcsolatát is csiszolgatni? Kompromisszumot kötni? Helyre hozni, egy hibát, ami nem jelenti a véget, csak esetleg nagyobb energiabefektetést igényel? Még mit nem!

Miért jutottunk ide?

Okolhatnánk a társadalmat, a médiát vagy a TMI-t, én mégis úgy gondolom, hogy mindenki a saját tetteiért felelős. A szabadságot áhítjuk, miközben birka módon követünk irányzatokat, és hallgatunk a barátaink, családunk, legrosszabb esetben vadidegenek szavára. Elhisszük, hogy normális az, ha eldobunk egy kapcsolatot, ahelyett, hogy dolgoznánk rajta, mert a függetlenségünk, az egyéni értékeink fontosabbak, mint a Mi. Mégis, én azt mondom, legyen akármilyen nehéz a munka és a magánélet között lavírozni, jöjjön akármennyi akadály, én fogom eldönteni, meddig úszok az árral szemben, és amíg a másik fél is így vélekedik, tulajdonképpen nem is egymagam viselem az olykor égig emelkedő hullámokat. Ez veszett ki ma már sokunkból, a kitartás és a hit, egymásban, a jelenben, a jövőben, és saját magunkban!

Ezek ellenére amondó vagyok, van, amit már nem lehet megjavítani, és amibe nem érdemes energiát fektetni. Azonban ezt csak mi érezhetjük, hogy ez azért történik, mert a kapocs, tényleg nem volt az igazi, vagy csak azért, mert nem volt elég kitartásunk, hogy megtudjuk, vajon azzá válhatott volna.