Mit szeretek egy nőben? – Ha intelligens és van humorérzéke

Írta: ,

Sosem tudtam rágerjedni butuska nőkre. Lehetett bombaalakja, csinos pofikája, ha kiesett a kapa a szájából, és bambán meredt maga elé a helyzetkomikumok esetén, akkor egyből elvesztettem az érdeklődésem iránta. 

Bízom benne, hogy a legtöbb férfi számára – hozzám hasonlóan – fontos, hogy egy nő okos is legyen, ne csak szép. Sőt azt gondolom, hogy előbbi tulajdonság még az utóbbinál is fontosabb, legalábbis a hosszú ideig tartó együttélés szempontjából.

Persze van egy réteg a hímek körében, mely kifejezetten a „tompa kés” típusú nőket keresi (ezek általában gazdag üzletemberek, vagy kisebbségi komplexusban szenvedő pasik, akik nem tudják elviselni, ha a nő intellektuálisan velük egy szinten, uram bocsá’ magasabban áll), és az a legfontosabb számukra, hogy legyen egy jó test, akin kiélhetik vágyaikat, emellett megjelenhessenek vele olyan eseményeken, ahol a külsőségek számítanak leginkább. 

Az első csók

Az intelligencia kapcsán nem kifejezetten az IQ-ra gondolok, attól, hogy egy nő nem penge matekból, meglehet a magához való esze, lehet magas az érzelmi intelligenciája és a humorérzéke. Nem mondom, hogy sosem jártam olyan lánnyal, aki nem ütötte meg az általam állított mércét, de ez még olyan régen volt – 16-20 éves koromban -, hogy nem is voltam tisztában azzal a mércével.

Ezek a kapcsolatok ráadásul igen hamar véget értek, mert nem lehetett velük komoly dolgokról beszélgetni, látszott rajtuk, hogy a felszínen szívesen lubickolnak, de ha már mélyebben bele kellett merülni a témába, akkor megkukultak, mint a hal, vagy témát váltottak. Az első lány is ilyen volt, akivel csókolóztam. 15 éves voltam akkor, együtt jártunk teniszre, is belezúgtam a szép arcába, és a formás melleibe.

Eltartott egy ideig, míg vettem a bátorságot, hogy elhívjam randizni, ami aztán igazán érdekesen alakult. A kiscsaj alig mondott valamit, pedig én lelkesen kérdeztem mindenről. Végül úgy döntöttem, akkor inkább én dumálok, ő pedig opálos szemekkel csüngött szavaimon. Mikor kifogytam a szavakból, úgy döntöttem, megcsókolom (hú de izgultam).

Pandora szelencéjét nyitottam ki, mert az érzéki csókolózás helyett, amit előzetesen elképzeltem, gyakorlatilag megevett, mint egy polip az áldozatát. Finoman szólva nagyobb rutinja volt, mint nekem. Randiztunk még néhányszor, de a későbbiekben sem sikerült normálisan beszélgetnem vele, így a brutális csókok és a formás mellek simogatása ellenére elment a kedvem tőle, és inkább szakítottam. 

Zsák a foltját

Félreértés ne essék, senkit sem szeretnék degradálni, attól, hogy valaki nem túl okos, vagy nem fejlett a humorérzéke, még nagyon értékes ember lehet, aki megérdemli azt, hogy teljes és boldog életet éljen. És most keverjünk bele egy másik fontos összetevőt az egészhez: az önismeretet – függetlenül attól, hogy nőkről vagy férfiakról beszélünk. Tizenévesen, sőt huszonévesen is még elmegy, ha valaki nincs tisztában a saját képességeivel, határaival. Harminc fölött viszont már ciki.

Addigra már illik tudni valakinek magáról, hogy nagyjából mire képes, mennyire intelligens, mit akar az élettől, és az sem árt, ha a saját gyengeségeivel, lelki problémáival, megoldandó életfeladataival legalább részben tisztában van. Ez ahhoz szükséges, hogy a párkeresésben, a munkakeresésben, a gyereknevelésben, úgy magában az egész életben ne érjenek minket hatalmas csalódások.

Szerencsétlen dolognak tartom például, ha egy nem túl fényes elmével megáldott, viszont magabiztos és önérzetes ember egy nála jóval okosabb párt talál. Nem lesz meg a balansz. Az egyik félnek komoly kompromisszumokat kell majd kötnie, amire nem biztos, hogy hosszú távon képes lesz, vagy átesik a másik oldalra, és lelki, vagy fizikai terrorral sakkban tartja a másikat, kvázi bosszút áll a saját rossz választásáért, ahelyett, hogy kiszállna az egészből. 

A másik ember nem tehet boldoggá, csak te saját magad!

Azoktól a nőktől egyenesen kiráz a hideg, akik a férfira, mint megváltóra tekintenek, ugyanis nincs saját életük, önismeretük, büszkeségük, nincsenek komoly barátaik és hobbijuk (persze férfiakban is van ilyen). Az ilyen nők nem bírnak egyedül lenni, félnek a magánytól, a saját gondolataiktól, csak akkor érzik magukat teljesnek, ha megjelenik a nagy Ő az életükben. Ez az érzés azonban egy idő után elmúlik bennük, mert senki sem mentheti meg a másikat, töltheti ki a benne lévő űrt.

A teljességet, az igényt arra, hogy megismerjük önmagunkat, ezt az élethosszig tartó utazást mindenkinek magának kell megtennie. Más nem tehet engem boldoggá, sem teljessé. Olyan nőre vágytam, aki képes egyedül létezni, és boldog lenni. A feleségem ilyen, együtt járjuk az utunkat, melyben néha kicsit ő, néha kicsit én térek el az iránytól, mert a saját életfeladataink ezt kívánják, ugyanakkor mindig visszatérünk a közös ösvényre, hogy támaszai, inspirálói legyünk egymásnak, és a gyermekeinket boldogságban, szeretetben tudjuk felnevelni.