9 jel, hogy mérgező párkapcsolatban élsz – Hány igaz rád is?

Göcző Nóra
Írta: ,
9 jel, hogy mérgező párkapcsolatban élsz – Hány igaz rád is?

Kép forrása: farm1.static.flickr.com

Hosszabb-rövidebb idő után minden kapcsolatunkban viselkedésmintákat kezdünk követni. Ezek kétfélék lehetnek: pozitívak és negatívak. A minták alapjában véve nem negatívak. A természetben például olyan minták tartják fenn az élet körforgását , mint az évszakok váltakozása, a fák évgyűrűi, a bolygók keringési pályája. Kapcsolatainkban, párkapcsolatainkban is megfigyelhetők ezek a folytonosan ismétlődő pozitív minták. Szeretünk közösen kikapcsolódni, esténként együtt tévézni. Vannak, akik ezeknek tudatosan nevet is adnak, például „simogatós szerda”, „ölelő kedd”, „dicsérgetős csütörtök” stb. Csupa olyan tevékenység, amely egészséges, s ha kell, gyógyító hatással van a lélekre és a kapcsolatra nézve egyaránt. Sajnos ugyanígy negatív viselkedésminták is előfordulnak, s ezek sokszor észrevétlenül mérgezik meg mindennapjainkat. Néhány hét vagy hónap alatt rombolják az önbecsülést, az általános közérzetet, s az egészségre is kihatnak.

Túlzott kötelességtudat

A mentális parancsok, mint a „muszáj” és a „meg kell tennem”, olyan szituációkba sodorhat minket, melyeket szeretnénk elkerülni. Akit hívtak már meg olyan családi eseményre, amelyre semmi kedve nem volt elmenni, de úgy érezte, muszáj, az pontosan érti, mire gondolok.

A partin persze illik barátságosan viselkedni másokkal, érdeklődőnek mutatkozni, de a kényszerűség sokszor kiül az arcunkra.

Egy rosszul végződő családi találkozás után ráadásul még távolabb kerülnek a rokonok egymástól, mintha el sem mentek volna.

Ha egy kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy „márpedig meg kell tenned, akkor is, ha nem akarod”, az egyik fél számára sem biztató a jövőre nézve.

Önfeláldozás Kép forrása: stampsy.com

A másik szokásait, igényeit figyelembe venni szinte alapkövetelmény egy jól működő kapcsolatban. Még jobb, ha ez kölcsönösen megjelenik és így mindenki jól jár.

Ugyanakkor számtalan férfi és nő kapja magát azon egy bizonyos idő elteltével, hogy már nem jár el a kedvenc helyeire, nem csinálja a régi, kedvelt szokásait, megfeledkezik a hobbijáról, s úgy érzi, valami hiányzik.

Gyakran ennek az az oka, hogy az új partner ügyesen úgy alakítja a kapcsolatot, hogy a másiknak esélye (ideje) sem legyen a fentebb felsorolt eseményekre időt szakítani.

A másik fél szinte feláldozza régi életét, saját magát azért, hogy ebben az új helyzetben megfeleljen a vélt elvárásoknak.

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!