Mély sebet okozó sérelmek: figyelj oda erre, ha szeretnéd megőrizni a szerelmeteket

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Minden kapcsolatban akadnak hullámvölgyek, és bizony a kisebb sérelmek is napi szinten jönnek-mennek. Ez a változás teljesen természetes, ám akadnak olyan sebek, amik fölött nem tudunk szemet hunyni – főleg nem hosszútávon. Lássuk, melyek a leggyakoribb párkapcsolati sérelmek!

Szintén nagyon gyakori hiba a párkapcsolatokat illetően, hogy állandóan a másik felet hibáztatjuk. Sokan egyszerűen képtelenek elfogadni a szerelmük álláspontját, véleményét, ezért a beszélgetések során rendszerint oda lyukadni ki, hogy a másik a hibás. Ez nyilván nem vezet sem a probléma megoldásához, sem a gördülékeny kommunikációhoz. Éppen ellenkezőleg!

Az állandóan hibáztatott fél szépen megunja, hogy bármilyen gonddal előrukkoljon, és minden sérelmet eltemet magában. Apropó, sérelmek! Szintén mély sebeket tud ejteni, ha egy korábbi hibát, problémát, amit anno sikerült lezárni, állandóan felemlegettek a viták során.

Ez egyrészt azt mutatja, hogy még sem sikerült elfelejteni a múltat, másrészt az a fél, aki folyton megkapja a leteremtést, azt fogja érezni, hogy már semmit sem tehet jóvá, állandó bűntudatban kell élnie, és egyszerűen nincs lehetősége továbblépni.

Elhiheted, ez sem vezet harmonikus kapcsolathoz…

Mindenki jól ismeri az anyósvicceket, amiknek nyilvánvalóan van is alapjuk. Tény az is, hogy nem minden anya tudja egykönnyen átengedni valaki másnak a fiát, így neked szintén meggyűlhet a bajod a szerelmed szüleivel.

Persze fordítva ugyancsak akadhatnak problémák, nem mindenkinek könnyű beolvadnia egy családba, és nem minden család hagyja, hogy az új tagok egyszerűen beilleszkedjenek.

Ez természetesen nagy hiba az idősebb generációtól, azonban iszonyúan bántó és nehéz helyzetbe kerül az, aki a két oldal között áll. Nem várhatod el a szerelmedtől, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a rokonságát, de persze ő sem várhatja el tőled, hogy minden fölött szemet hunyj.

Egyáltalán nem könnyű, ha ilyen esetekben konfliktusotok adódik, de sosem szabad hagynod, hogy sértegetésig fajuljon a helyzet! Már csak azért sem, mert ezzel megoldhatatlan dilemma elé áll a kapcsolatotok.