Megdöbbentő statisztika: Így teszi tönkre a párkapcsolatokat a közösségi média

Írta: ,

Néhány év alatt a közösségi oldalak olyannyira elterjedtté váltak, hogy ma már nem is igazán ismerünk olyan személyt, aki ne lenne fent például a Facebookon. Noha tény, hogy ezeknek köszönhetően az életünk bizonyos részei pozitív irányba változtak (például könnyebb a kapcsolattartás), a párkapcsolatoknál nem egészen ez a helyzet. Nagyon sok esetben ugyanis a közösségi oldalak tehetnek a szakításról!

Nem is gondolnánk, hogy a Facebooknak erős romboló hatása lehet, de az igazság az, hogy valójában elég komoly problémákat okozhatnak a közösségi oldalak a párkapcsolatokra nézve. Sőt, ez olyannyira veszélyes lehet, hogy egy brit felmérés során kiderült, minden harmadik válófélben lévő pár a Facebookot hibáztatta a kapcsolat megromlásáért. Ez az arány mindössze pár év alatt ugrott meg ilyen magasra, és elgondolkodtató: ha már a házasságban élő emberek is hajlandóak emiatt különválni, milyen magasak lehetnek az arányok azon pároknál, akik csak rövidebb ideje vannak együtt, és nem köti össze őket a házasság? Talán nem lepődsz meg, ha azt mondjuk, hogy elég magas.

Több dolog is szerepet játszik abban, hogy az emberek a közösségi média miatt szakítanak egymással. A vitákat ugyanis nagyon gyakran a féltékenység váltja ki, a Facebookhoz hasonló oldalak pedig kiapadhatatlan forrást biztosítanak ehhez.

Már egy szimpla lájk vagy komment is előidézheti a zöldszemű szörnyet, és ez elkezdi megingatni a bizalmat is. Hiszen sokan attól tartanak, hogy bár a pasijuk már nem lájkolja azt a lányt, aki miatt elkezdődtek a viták, titokban még nézegeti.

Ez olyannyira gyakori probléma, hogy a felnőtt emberek 16 százaléka szerint a Facebook az elsőszámú dolog, ami féltékenységet okoz a kapcsolatukban; 14 százalék pedig emiatt képes még kutatni is a párja telefonjában azért, hogy bizonyítékot találjon a megcsalásra.

Azt gondolnánk, ebből kifolyólag az emberek legnagyobb problémája az, hogy a másik mit csinál a közösségi oldalon.

Csakhogy a McKinley Irvin-kutatás bebizonyította, hogy bár ez is fontos, nem csak ez okoz konfliktusokat.

Nagyon sokan ugyanis azért kezdenek el veszekedni például a Facebook miatt, mert úgy érzik, a másik nagyon sok időt tölt online, ahelyett, hogy közös programokat szerveznének.

Az már csak hab a tortán, ha egy volt barátnővel beszélget, vagy más lányok képeit kommenteli...