Az 5 leggyakoribb válóok – Ezt teheted ellenük

Zabolai Margit
Írta: ,
Az 5 leggyakoribb válóok – Ezt teheted ellenük

„A házasságkötések száma Magyarországon kb. 45 ezer házasságkötés. Ma alig több mint feleannyi házasság köttetik, mint az 1980-as években. Ezzel szemben a válások száma dinamikusan emelkedik, az utóbbi 3 évben például évi 5%-kal” – áll Pálfi Zsombor és Sebők Barbara egy évvel ezelőtt készített Prezi.com-os prezentációjában. A tanulmányból, amely a KSH adatait használja, az is kiderül, hogy akár férfiakról, akár nőkről van szó, a válás okaként többnyire mindkét nem ugyanazokat a tényezőket jelöli meg.

Hűtlenség

A második helyen a hűtlenség szerepel, a megcsalás, vagy egy új kapcsolat kialakulása szintén gyakori válóok.

Az ilyesmit persze nehéz „megelőzni”, már csak azért is, mert nagyon sok esetben a megcsalás nem maga a probléma, hanem már valamilyen korábbi problémának a következménye.

Talán az egyetlen, amit ez ellen tenni lehet, ha őszintén beszéltek a problémáitokról, igényeitekről, legyenek azok lelkiek vagy fizikaiak.

Persze, van az úgy, hogy a házastársak egyik fele egyszerűen minden előzmény nélkül félremegy, vagy csak besétál az életébe valaki, akivel halálos szerelembe esik.

De az is gyakori, hogy a házastársak a meglévő problémáikat a szőnyeg alá söprik, amíg csak lehet, aztán csak akkor pattan ki a baj, amikor feltűnik egy harmadik fél, akit már nem lehet rejtegetni.

Munka és túlterheltség

A férfiak esetében a munkával való túlterheltség szerepel a lista ötödik helyén, a nők ennél jóval kisebb arányban kezdeményeznek válást erre az okra hivatkozva.

A stressz, főleg, ha folyamatos és hosszú távú, tényleg megölheti a romantikát, illetve, akinek nagyon sokat kell dolgoznia, és úgy érzi, hogy még otthon is állandó nyomás alatt van, amiért nem felel meg az elvárásoknak, az könnyen tehernek kezdheti érezni a kapcsolatát.

Egy ilyen helyzetben csakis az őszinteség és a kölcsönös tolerancia segíthet, illetve az, ha mindketten tesztek a kapcsolatért.

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!