Kezd kihűlni a kapcsolatotok? Ismerd fel időben a jeleket

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Kezd kihűlni a kapcsolatotok? Ismerd fel időben a jeleket

Kép forrása: unsplash.com

Nem csak magától értetődő jelei vannak annak, hogy erősen kezdtek eltávolodni egymástól. Akadnak olyan hétköznapi dolgok is, amik talán fel sem tűnnek – amíg el nem kezdesz tudatosan figyelni rájuk. Kíváncsi vagy, mik utalhatnak arra, hogy kezd kihűlni a kapcsolatotok, és ideje tennetek valamit ez ellen? Olvass tovább!

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy keveset találkozzatok, most azonban az lenne furcsa, ha sok időt töltenétek együtt?

Az is lehet, hogy titeket is elkapott a mókuskerék, és túl sokat dolgoztok, de ennek nem szabad a párkapcsolatotok rovására mennie, mert az súlyos következményekkel járhat.

Az eltávolodás egyik biztos jele az, ha nem zavar, hogy keveset vagytok együtt, sőt, sokkal inkább az idegesít, ha a jól bevált napirendedet miatta kell átszervezned.

Természetes dolog, hogy félted a szerelmedet, és a biztos kapcsolat egyik legerősebb jele, ha sokkal inkább aggódsz az épségéért, mint azért, hogy valami közétek áll.

Éppen ezért a kapcsolat kihűlésére utalhat, ha egyre kevésbé izgat, mi történik a másik feleddel.

Persze, nem arról van szó, hogy most már eszedbe sem jut, hogy baleset érheti, ha sokat vezet, vagy nem fogsz izgulni érte, ha komoly állásinterjúra megy.

Pusztán arról van szó, hogy a korábbiakkal össze sem hasonlítható, már egyáltalán nem olyan intenzív benned ez az érzés.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!