5 jele annak, hogy a párod megcsal a Facebookon

Írta: ,

A hűtlenségnek számtalan formája létezik. A közösségi média térhódításával újabb lehetőség adódott az érzelmek kapcsolaton kívülre irányítására. Az online flört pedig hiába tűnik ártatlannak, igencsak rombolhatja a kettőtök közötti viszonyt… Csokorba szedtük azokat a viselkedésformákat, amelyeket ha észreveszel a kedvesednél, jogosan merülhet fel benned, hogy talán baj van.

Teljesen belefeledkezik az üzengetésbe

Ma már teljesen megszokott, ha valaki reggeltől estig a számítógép előtt ül vagy éppen a telefonját szorongatja.

Amennyiben viszont elkezded úgy érezni, hogy a párod szorosabb kapcsolatban áll a kütyüivel, mint veled – főleg azért, mert gyakran belefeledkezik az üzengetésbe, s hiába foglalja le teljesen a dolog, nem osztja meg, kivel és miről cseveg –, akkor előfordulhat, hogy nem a technológiai vívmányok kötik le ennyire, hanem valaki, aki ugyancsak azokon keresztül pötyög.


Megcsaltak? 5 fontos lecke, amit ebből tanulhatsz


Abban a pillanatban tehát, hogy falat húz kettőtök közé a gép vagy a mobil, jobb, ha tudatosul benned: a fal olyan vastag, hogy még egy másik nő is meghúzódhat mögötte.

Szokatlan időpontban írnak neki

Általános iskolás korodban valószínűleg megtudtad a szüleidtől, hogy este nyolc után telefonálni illetlenség.

Aztán szép lassan rájöttél, hogy a másik fél életritmusától függően igencsak ki lehet ezt a határt tolni.

Minden emberi kapcsolatnak megvan a maga dinamikája, tehát ne ess kétségbe, ha a pasid állandóan későn értekezik valamelyik haverjával.

Ha azonban hirtelen olyan időpontban is elkezd csipogni a telefonja, amikor egyébként csend és nyugalom van, és ő azonnal ugrik a válaszra, akkor sejtheted, hogy valaki elképesztően fontos lett neki.

Persze, először semmiképp se vond durván kérdőre, de egy kis érdeklődés azért ér.