4 jel, hogy csak ágyba akar vinni a pasi

Írta: ,

Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan kihasználnak a pasik? Ez még akkor is előfordulhat, ha mindent jól csinálsz, hát még akkor, ha nem figyelsz az alábbi jelekre!

Gond nélkül vizslat Kép forrása: tumblr, lovingmalemodels

Az elismerő pillantások nagyon jól tudnak esni, de nem akkor, ha túlzásba viszik őket.

Ha úgy érzed, a kiszemelted már szinte a tekintetével levetkőztet, miközben még azt sem tudja, hogy hívnak, az semmiképpen sem jó jel. De még nem a legrosszabb!

Érdemes átgondolnod a vele kapcsolatos terveidet, ha akkor is csak a nyakadtól lefelé bámészkodik, amikor éppen magadról mesélsz neki.

Még rosszabb a helyzet, ha a beszélgetést is rendszeresen intim témákra tereli. Szerencsére tehetsz vele egy próbát: csak akkor kapja fel a fejét, ha +18-as kalandokról mesélsz, vagy mással is le tudod nyűgözni?

Gyorsan letudná a kötelezőket Kép forrása: tumblr, lavelaundry

Árulkodó jel az is, ha úgy érzed, hogy a randikra egyfajta kötelező, de felesleges körökként tekint. Nem igazán foglalkozik a mondandóddal, és sokszor süt róla az unalom. Úgy viselkedik, mintha mennie kellene valahova – ezzel azt próbálja éreztetni veled, hogy ha te nem, akkor majd más valaki kötélnek áll.

A kérdés az, belemész-e ebbe a gyermeteg játékba? Ha igen, akkor azzal számolnod kell, hogy ez a viszony jó eséllyel csak az egyéjszakás kalandig vezet. Amennyiben ezzel nincs problémád, bátran vágj bele! De ha ennél komolyabbra vágysz, inkább olyan férfival ülj le randizni, aki nem csak "elviseli" a társaságodat, hanem érdeklődik is a személyiséged felől.