4 jel, hogy nem csak le akar fektetni

Kovács Andrea
Írta: ,
4 jel, hogy nem csak le akar fektetni

Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan kihasználnak a pasik? Ez még akkor is előfordulhat, ha mindent jól csinálsz, hát még akkor, ha nem figyelsz az alábbi jelekre!

Az intim szférádban ácsorog Kép forrása: redbookmag.com

Akadnak olyan emberek, akik egyszerűen nem veszik észre, amikor belépnek a másik intim szférájába. Esetükben sokszor elég annyi, ha egy fél métert hátralépsz, hogy legalább ne húsz centiről kelljen egymás arcát vizslatnotok.

Az olyan pasit azonban, aki csak ágyba akar vinni, nem tudod így lerázni: ha hátralépsz, ő követ, és úgy érzed, szinte belesimul az aurádba. Minden alkalmat megragad arra, hogy beléd karoljon vagy megöleljen.

Egy-két odaillő érintés egyértelműsíti, hogy nem a haverod akar lenni, és ezzel nincs is gond – más azonban a helyzet akkor, ha már az első beszélgetésnél úgy viselkedik, mintha három éve járnátok, és te lennél a mindene…

Túlságosan rámenős Kép forrása: indiaearl.com

Ennél egyértelműbb jelet keresve sem találhatnál, na de ki dönti el, mi a túl sok? Ez nyilván nagymértékben függ az adott helyzettől, a személyiségetektől, a körülményektől.

Ha egy buliban jöttök össze, mégpedig tánc közben, akkor nem számít túlzásnak, ha megfogja a derekadat, de ha úgy ül melléd az étteremben, hogy át tudjon ölelni, akkor az nyilván sok.

Ha már nem ez az első randitok, nem feltétlenül kell kiborulnod, amikor a búcsúcsókot kicsit hevesebbre veszi – ha viszont már az első alkalommal falnak dönt, akkor azt nyugodtan túlzásnak veheted... A lényeg: ha azt érzed, hogy ez neked kellemetlen, de ő megsértődik a visszautasításodon, akkor biztos lehetsz benne, hogy csak ágyba akar vinni.

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!