Ilyen, ha valaki feltétel nélkül szeret

Szőke Angéla
Írta: ,

Ha a feltétel nélküli szeretetre gondolunk, sokaknak először a házikedvencei ugranak be. Ez nem csoda, hiszen az állatokat nem érdekli, hogy mi a vallásunk, melyik nemhez vonzódunk, kire szavaztunk, vagy éppen hány kiló szaladt fel ránk, mindig ugyanúgy imádnak minket. Ugyanez viszont a szüleinkre vagy partnerünkre már nehezen mondható el. Feltétel nélküli szeretetet nagyon nehéz adni és mi magunk is olyan ritkán kapunk, hogy valaki egy életet is leélhet nélküle.

Már mindannyiunkkal megtörtént, hogy azt hittük, szeretünk valakit, aztán az illető egy olyan arcát mutatta, ami miatt egyből kiábrándultunk és kiszerettünk belőle. Ilyenkor derül ki, hogy nem az illetőt magát szerettük, hanem a fejünkben élő ideált, aminek gondoltuk.  Ez természetesen fordítva is megtörténhet, amikor mi okozunk csalódást valakinek, akiről azt hittük, elvárások nélkül táplál irántunk gyengéd érzelmeket.

A szerelmet sokan összetévesztik a boldogsággal, pedig ahogy a pénz nem boldogít, úgy egyedül a szerelem sem, ez ugyanis egy ideiglenes elmeállapot, ami elmúlik.

Ha a hormonok visszaálltak az agyban a kezdeti nagy érzelmek után, akkor jön az elmélyült szeretet a partner iránt. Ha szerencsénk van, párunk feltétel nélkül szeret minket, amire az alábbi öt pont jellemző. 

Önmagát is szereti

Mindenféle szeretethez – nemcsak a feltétel nélkülihez – az az első lépés, hogy önmagunkat is szeressük és értékeljük. Aki tisztában van saját értékével, az másokat is értékelni és tisztelni fog. 

Ha a másik képes elfogadni saját gyengeségeit és hibáit, a mi hiányosságainkat is el fogja, hiszen a pszichológusok szerint mindenki csak annyira tud mást szeretni, amennyire saját magát. 

Elvárások nélkül ad

Jobb adni, mint kapni, tartja a mondás, de ezt a szívük mélyén csak kevesen gondolják így. A legtöbb ember azért ad, mert valamit szeretne kapni cserébe. Minden lánynak volt már dolga olyan fiúval, aki meghívta pár italra, majd felháborodott, mikor kiderült, hogy nem az ágyban fog véget érni az este. Azonban mikor egy férfi úgy ad, hogy tényleg a szívéből jön, akkor nincs semmilyen mögöttes szándéka.

Sonyachny/depositphotos.com

Elfogad olyannak, amilyen vagy

Hányszor fordul elő, hogy szeretteink a fejünkre olvassák hibáinkat? Aki viszont igazán szeret, az elfogad minket jó és rossz tulajdonságainkkal együtt. Mindenkit azért kell szeretni, aki ő valójában és nem azért, amilyennek mi hisszük, hiszen senki sem tökéletes.

Mindenki hoz magával egy „érzelmi csomagot” a kapcsolatba, illetve előfordul, hogy a múltban cselekedtünk olyan dolgokat, amikre ma már nem vagyunk büszkék.

Aki fenntartások nélkül fogad el minket, az megérti, hogy mindenki változik, már nem ugyanaz az ember vagyunk, mint akkor és a múltat sosem hánytorgatja fel. 

Türelmes veled

Szent Pál szeretethimnuszában kifejti, hogy „a szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” A türelem olyan erény, amivel csak kevesen rendelkeznek, pedig a feltétel nélküli szeretet nem állíthat a másiknak határidőket és feltételeket.

Megbocsájt

Tévedni emberi dolog, tartja a mondás, és kevesen tudják, de úgy folytatódik, hogy „de megbocsájtani isteni”. Mivel mindenki követ el hibákat, elengedhetetlen, hogy az ember olykor megbocsásson a másiknak.

A feltétel nélküli szeretet olyan, mint egy autóvezetői vizsga: többször megbukhatunk, de végül átmegyünk rajta. Nincs tökéletes kapcsolat és vannak buktatók, azonban azt, hogy kiért hozunk áldozatot, mi magunk választjuk meg.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!