Hogyan változik a kapcsolatotok az összeköltözés után?

Írta: ,

Az összeköltözés minden kapcsolatban egy óriási mérföldkő, akkor is, ha minden simán megy és olyankor is, ha egy kicsit döcögősebb az út. Sokan mondják, hogy szintet lép ilyenkor a kapcsolat, hiszen már nem csak a legjobb pillanataitokat osztjátok meg egymással, de szinte az egész életeteket is. Lássuk, melyek azok a sarokpontok, amelyek mentén megváltozik a kapcsolatotok, miután összeköltöztetek.

Ha összeköltözöl a pároddal, akkor még nehezebb lesz összehozni a randikat, pedig ez az egyik módja annak, hogy megtartsátok a romantikát a kapcsolatotokban.

Plusz erőfeszítést kell tenni ugyanis azért, hogy ne a szokásos esti programot válasszátok, hanem kimozduljatok és legalább egy hónapban egyszer elmenjetek egy klasszikus randira, ahol nem az a fő téma, hogy milyen a munka és másnap mit kellene bevásárolni a boltban.

Tipp: Ha megszabjátok, hogy minden hónap első szerdája randinap, akkor lehet, hogy könnyebben be tudjátok majd tartani és még ha egyszer is jön csak össze egy hónapban, ez az egy alkalom legalább biztosan csak a tiétek lesz.

Ha valami közbejön, akkor minél előbb pótoljátok be, és ne felejtsétek el, hogy milyen fontosak a közösen eltöltött pillanatok.

Minden kapcsolat más, azaz nem lehet azzal kapcsolatban általánosítani, hogy ki miben dönt, kinek a szava az utolsó egy kérdésben vagy ki a felelős egyes feladatok elvégzéséért. Jó esetben ez megoszlik a két fél között egy kapcsolatban, azaz vannak dolgok, amikről te döntesz és van, amiben szívesen átadod a stafétát a párodnak.

Amikor összeköltözöl valakivel, akkor számolnod kell azzal, hogy nem fog minden a megszokott módon zajlani, néha előfordulhatnak olyan esetek, amikor nem tudod kontrollálni az eseményeket.

Átjönnek a szülei, pedig te egy romantikus estét szerveztél? Olyan bútorai vannak, amik neked egyáltalán nem tetszenek vagy egyszerűen csak tovább kellett dolgoznotok és ez keresztbehúzta a számításaitokat? Ilyenek korábban is előfordultak, egy-egy ilyen belefér, nem dől össze a világ. A lényeg, hogy konszenzusra jussatok és ha valamiben nem értetek egyet, azt beszéljétek meg.