Férfiaknak az életemből: annak, akinek sosem kellettem igazán

Dienes Petra
Írta: ,

Petra sorozata folytatódik, amelyben minden volt szerelmének üzen. Tanulságos és rémisztően gyakori történetek ezek, amik veled is megtörténhetnek, vagy már meg is történtek.

Pontosan emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna. Én tehetek róla, egyedül az én hibám az egész. Túl jól éreztem magam akkor. Szabad voltam, és ezt a szabadságot semmiért és senkiért nem akartam feladni. Boldog voltam és azt hittem, ez az állapot csak úgy tartható fenn, ha nem engedek közel magamhoz senkit. Mert tudod, volt már, hogy nagyon fájt.

Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ne vegyük egymást komolyan és ez neked nagyon tetszett. Szeretted azt, hogy nem akarok rád telepedni, nincsenek elvárásaim és szabad lehetsz, mint a madár. De lehetek őszinte? Te voltál az a valaki, akit mindig is elképzeltem magam mellé, viszont nem hittem abban, hogy egy olyan fiúnak, mint te, tetszhet egy olyan lány, mint én.

Férfiaknak az életemből: annak, akinek sosem kellettem igazán

Azt sem hittem el, mikor nagy érdeklődést mutattál irántam, hiszen mindig is úgy gondoltam, hogy te nálam sokkal szebbet és sokkal tökéletesebbet érdemelsz. Biztos felszínesnek tartasz, de ha a külsőségekről beszélünk, ki kell mondanom, hogy így volt. Aztán minden másképp alakult, mint ahogy elterveztem. Már nem volt annyira komolytalan. De féltem tőled, mert attól kezdve éreztem, hogy előtted mindig el fogok gyengülni.

Olyan hatással volt rám a jelenléted, amire egyáltalán nem számítottam. Szerettem, hogy ott vagy, hogy velem vagy. Aztán mindig eltűntél, mintha nem is ismernénk egymást.

Az a rossz érzés fogott el, hogy mindig csak akkor jutok eszedbe, ha éppen unatkozol és nincs jobb dolog. A barátaid már mennének haza, így hajnali kettőkor neked kényelmes hozzám beállítani. Én pedig vártam rád, annak ellenére, hogy ezekkel a tényekkel tökéletesen tisztában voltam. Majd jött egy pillanat, amikor már úgy éreztem, hogy ez a definiálhatatlan viszony köztünk számomra már túl fárasztó, és elbúcsúztam tőled.

Az egyik részem megkönnyebbült, a másik viszont félt attól, hogy nagyon rossz döntést hozott, mert többször nem bújhat hozzád, nem érezheti a testedet. De végül úgy döntöttem, hogy az egészet elengedem, majd amikor már kezdtelek elfelejteni, hívatlanul beállítottál, hogy beszéljük meg. Nem voltál korrekt, nagyon nem. Annyira már eléggé kiismertél, hogy pontosan tudd, miket szeretnék hallani, hogyan bánj velem, hogy aztán a kedved szerint használhasd a testem, mert tudtad, hogy képtelen vagyok neked ellenállni. Ezután pedig az éjszaka közepén elmentél. Megmagyaráztad azzal, hogy fáradt sportember vagy és nem szeretnél mellettem másnap korán kelni, én pedig naív módon ezt is elhittem neked. Rám adtad a pólódat és elbúcsúztál.