5+1 ok, amiért a férfi nem keres a randi után

Szabó Erzsébet
Írta: ,
5+1 ok, amiért a férfi nem keres a randi után
„Majd hívlak!” – hangzik a jól elhíresült randi-záró mondat, amiről sokan egy dologra asszociálunk: ez a pasi nyom nélkül el fog tűnni. Nem mindig van így, bár kétségtelen, hogy időnként az első randi egyben az utolsó is. Mi állhat a háttérben?
Csak szórakozott veled
Nem minden pasi megy úgy randira, hogy arra számít, abból aztán bármi komoly fog kisülni.
 
Akadnak olyan férfiak, akik kifejezetten a könnyűvérű nőkre hajtanak, s nem mindenkinek lehet felkelteni a vadászösztönét azzal, ha kérdeted magadat.
 
Sokan ugyanis úgy gondolkodnak, hogy mivel amúgy sem szeretnének semmi komolyat, nem éri meg a több hetes, vagy hónapos befektetett energia, azért a hőn áhított numeráért. 
 
Akkor már inkább keresnek valakit, aki az első randin megkapható, így rengeteg energiát és pénzt spórolhatnak, miközben a céljukat mégis csak elérték.
Egyszerűen nem passzoltok össze
Valószínűleg te is érezted, ha nem voltatok teljesen egy hullámhosszon, de míg te lehet, hogy adnál még egy esélyt a dolognak, addig a másik fél nem így gondolkodik, és inkább egyből visszakozik, ha valami nem működik az elejétől fogva 100%-osan. 
 
Ez csak az egyéni gondolkodásmódtól függ, amit persze nehéz elfogadni, de ilyen helyzetben nem igazán tudsz mit tenni ellene. 
 
Ha ez az eshetőség áll fenn, akkor a kiszemelt minden bizonnyal csak meg akarta kímélni magát és téged is egy kellemetlen beszélgetéstől, amiben azt fejtegeti, hogy miért nem fog soha többet keresni. Könnyebb volt neki azt mondani, hogy majd hív és valószínűleg reménykedik benne, hogy éppannyira nem vágysz egy újabb találkára, mint ő.