A féltékenység akkor születik, amikor a szerelem

Írta: ,

A féltékenység akkor születik, amikor a szerelem. Nem önbizalomhiány hívja életre, valami olyan, ami sokkal mélyebb annál. Amikor azt mondom, szeretlek, kinyilatkoztatom és felvállalom, hogy szeretek mindent, amit te képviselsz, és ami által az lettél, aki most vagy. Nem csak a pillanat tökéletességét szeretem, ami kimondatja velem ezt. A mozdulatsort is szeretem, amikor elalvás előtt eloltod a lámpát, kimondod a szót, majd elcsitul, elcsendesedik a lélek.

A megszokás, az ismétlődő mozdulatsor biztonságot hoz. Egy kapcsolatban valójában gyermekké tesszük egymást, bizakodó, várakozó, reménykedő, befogadó, egymásnak kiszolgáltatott gyermekké. Tekintetünket egymásra fókuszáljuk, nincs szabály, nincs sehová leírva, ki az, aki ad és ki az, aki befogad. Mi mégis ösztönösen tudjuk a képletet, gyakorlatban alkalmazzuk is. Megtaláljuk az egyensúlyt, nem billen a mérleg, egymás testi és lelki szükségleteit önként, feltételek nélkül ellátjuk, nem élünk meg zavarokat a kötődésben, nincs hiányérzet. Amikor azt mondom, a tiéd vagyok, kinyilatkoztatom, hogy elköteleződtem és ragaszkodom hozzád. A tiéd nem azt jelenti, hogy kezedbe ajánlom magam és tégy velem, amit csak akarsz, a tiéd azt jelenti: hozzád tartozó. Törékenyek vagyunk mindketten, azt hisszük egyetlen viharos széllökéstől összedőlhet szerelmünk építménye. De valójában tudjuk, ha egyikünk elengedné a tartógerendát, majd a másik tartja tovább, és ez olyan biztos, mint az életünk.

A féltékenység pontosan akkor született meg, amikor a szerelem. Míg a szerelem örökös pozitív szerepében tetszeleg, addig a féltékenység perifériára szorult mostohatestvér. Mégsem létezhet egyik a másik nélkül. Ha nincs szerelem, féltékenység sincs. A féltékenység a szerelemből szívja el az erőt, az éltető energiát, és ha fölé kerekedik, kóros, patológiás jelleget ölt. A féltékenység helyet kapott minden szerelmes szív eldugott vagy látható zugában, időnként kitekint zölden villogó szemmel, megnyilvánul és mérgez mindent maga körül.

A szerelem a féltékenység befolyása alatt van, az minduntalan megpróbál fölé kerekedni, elnyomni, megfojtani. Nem kell súlyos önértékelési zavar és önbizalomhiány ahhoz, hogy valaki kontrollt veszítsen és hagyja, hogy a féltékenység beteges formákat öltsön. Az egyensúly felborul, a mérleg nyelve elbillen, a féltékenység már zöldszemű, tekergő mérges kígyóként fojtogat és rombol maga körül, érthetetlen, megbocsájthatatlan tettekre ösztönözve téged. Földön kuporogva találod magad, személyes dolgaimat vizsgálva, nyomkövetőt, lehallgatót, kamerát pásztázol.

Okod sincs rá, mert ártatlan vagyok és hozzád tartozó. A tiéd, a részed.