Ez kell a nőnek! Egyetértesz vele?

Írta: ,

Mi kell a nőnek? Már a kérdés is rossz. Egyrészt, mert a nő mint fogalom, igen széles meghatározással bír. Másrészt, valójában nem ez a kérdés, nem ez a titok. Inkább úgy kellene feltenni a kérdést: emberileg mit kell nyújtani a másiknak, akivel közös életet tervezek: A „női ember egyed” nőies felének ezen felül szerelem kell, és annak kimutatása szükséges. Persze, ez visszafelé is így van.

Ne akard megnevelni!

1/5 Ne akard megnevelni!

Ne azért, mert nem tetszik neki, „lázadni fog”, hanem azért, mert ha szépen kérve nem teszi azt, amit te szeretnél, sosem fogja teljes akarattal azt tenni.

Csak a megfelelési kényszer miatt úgy fog tenni „mintha”. Két dolgot tehetsz: vagy feladod, lemondasz kívánalmadról, vagy kivárod, míg ő is akarja.

A nő más utakon jut el egy következtetéshez, az eredményhez, néha lassabban, néha gyorsabban.

Ne akarj azonnali változást, ne erőlködj. Hallgasd meg őt, lehet, hogy sajátos megközelítése elfogadhatóbb, új, jobb irányt, alternatívát ad.

Ne akarj mindent megadni neki!

2/5 Ne akarj mindent megadni neki!

A nő nem házi kedvenc, hanem felnőtt ember. Jólesik neki – ahogy neked is – a figyelmesség, ám, ha valóban felnőtt, egy idő után idegesíteni fogja a „tutujgatás”.

A legtöbb, amit egy nőnek adhatsz, az a kedvesség, az elismerés, a tisztelet, csupa olyan dolog, ami emberi gesztus.

Saját személyiséged fejlesztése nem csak a te javadat, hanem a kapcsolat javát is szolgálja.

Ne élj helyette, azaz ne oldd meg minden problémáját csak azért, hogy neki semmi feladata ne legyen. Ezzel egyrészt „magadat heréled ki”, másrészt, hasztalannak fogja magát érezni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szabad néha mosogatnod

A csodafegyver: kommunikáció

3/5 A csodafegyver: kommunikáció

Szükséges a másik megismeréséhez. A nő nem titok – a nő emberi fele a titok.

Ahogy minden ember titok a másik ember számára. A női tulajdonságok csak elbűvölik a férfit – azt szeretni kell, nem megérteni – de ez kevés a megismeréshez.

Az évek alatt folyamatosan fejlődik az ember személyisége, és ezzel bizony lépést kell tartani. Tehát, a folyamatos, érdemi kommunikáció elengedhetetlen. És hogyan?

Rendszeresen, közös tevékenységek által. Sokkal megértőbb kapcsolatok alakulnak ki például közös hobbi kapcsán.

Magánidő

4/5 Magánidő

A magánidő arra való, hogy lélegzethez jusson az ember.

Nem jó, ha túl sok van belőle, mert akkor férfi és nő külön fejlődik, személyiségükre azok hatnak, akikkel több időt töltenek.

Ha pedig túl kevés van, akkor ingerszegénnyé válnak a mindennapok. A magánidő nem menekülésre való.

Annak a nőnek, aki mindig barátnőivel „lóg”, állandóan valamilyen programja van, problémája van a kapcsolatban.

Ez intő jel, ami még nem katasztrófa, vagy a kapcsolat vége, csak egy tünet. Ilyenkor többet kell beszélgetni, közös programot szervezni. 

Ki az igazi nő?

5/5 Ki az igazi nő?

Ehhez tudni kellene, hogy mit jelent a nő fogalma számodra. Nem szükséges, hogy minden paraméternek maximálisan megfeleljen a választott, az viszont fontos, hogy tesz-e a hiányosság pótlására erőfeszítést.

Itt most nem a megfelelési kényszeres nőről beszélek, hanem mondjuk arról, hogy egy nő nem tud jól főzni, de mosolyogva teszi eléd az ételt. A nő ugyanezt várja el tőled: erőfeszítést, a boldogabb közös élet érdekében.

Tudni kell azt is – mert ebbe a csapdába lép bele legtöbbször a férfi –, hogy az a nő, aki csak és kizárólag nő akar lenni, annak nem egy adott férfi, te, mint férfi, hanem egy férfi kell, méghozzá olyan, aki folyamatosan érezteti vele, hogy nő – hiszen ez a prioritása, önigazolás kell neki. Ezt pedig ott aratja le, ahol tudja, ami csalódásokhoz vezet rövid úton.

Ha valaki emberileg jól teljesít, az biztosan jól teljesít egy nőnél úgy is, mint férfi. A mindennapokban két ember él együtt, közös céllal: boldogok akarnak lenni. Persze, hozzátartozik a nemiség, a férfi és női funkcionalitás is a boldogsághoz – ez tartja fenn a tüzet –, de nem ezen múlik minden, annak ellenére, hogy mindenhol ezt sugallják az embereknek.