Ide vezetnek a nem működő, erőltetett kapcsolatok

Szőke Angéla
Írta: ,

Van, hogy mindkét fél érzi, hogy már csak idő kérdése a szakítás és az is előfordul, hogy a partnerek valamiért nem látják, hogy itt a vége, pedig már régen a levegőben lóg. Ha valaki látja a jeleket – és szereti a másikat – akkor még tehet lépéseket a megmentése érdekében, de amennyiben már beleszoktatok az állandó veszekedésbe, egymás hibáztatásába és a neheztelésbe, akkor előbb-utóbb ki kell mondani, hogy a kapcsolat nem működik. Ha a viták és sértődések csak pár napig tartanak, akkor lehet, hogy csak hullámvölgyben vagytok, de ha a kellemetlen állapot már hetek, sőt, hónapok óta tart, akkor ideje elengednetek egymást. Ha magatokra ismersz az alábbi öt példában, az sajnos a teljes kapcsolati apokalipszis előjele.

1. Rendszeresen bántjátok egymást verbálisan

Mikor az ember dühös, egy veszekedés hevében előfordul, hogy mond olyan csúnya dolgokat, amiket később megbán. Ha azonban egymás szapulása már mindennapos és egyik félnek sincs esze ágában sem bocsánatot kérni a másiktól, az nagyon káros. Különösen szomorú, mikor már egymás barátait és családját is szemrebbenés nélkül becsmérlitek, bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül, hiszen egy egészséges kapcsolatban nincs helye az ilyen viselkedésnek. 

2. Kifelé kacsintgattok

Semmi rossz nincs abban, ha valaki jóban van az exével, de ha azon kapod magad, hogy többször is ráírsz a volt pasidra és a hogyléte felől érdeklődsz, bizony valószínű, hogy tudat alatt valaki mást keresel, mint a jelenlegi párod. Ha hirtelen észreveszed, milyen szép szeme van az új kollégádnak, vagy azon kapod magad, hogy a szórakozóhelyen percek óta flörtölsz a pultosfiúval, az biztos jele annak, hogy csak idő kérdése, hogy a feltűnjön egy harmadik fél.

Kép: dmyrto_Z/depositphotos.com

3. Elmúlik a tisztelet

Egy egészséges románc alatt a pár tagjai segítik, támogatják és kis ajándékokkal lepik meg egymást.

Egy erőltetett, régóta nem működő kapcsolatban viszont a felek egyáltalán nem figyelnek egymásra és nem is tesznek erőfeszítést annak érdekében, hogy a másiknak jobb legyen.

Előfordult az utóbbi időben, hogy magadnak vettél csokit, de a partnerednek nem? Esetleg ő tisztában volt vele, hogy fáradtan érsz majd haza, mégsem mosogatott el? Ezek biztos jelei annak, hogy az egymás iránti tisztelet elpárolgott és már nem törődtök egymással.