Minden eldől a csók után: ezeket tudhatod meg róla az első nyelvcsatát követően

Írta: ,

Nem csoda, hogy sokan döntő fontosságúnak tartják az első csókot. Egyes esetekben „csak úgy”, magától megesik, és többnyire ezekből a csókokból kerekednek aztán az igazán szenvedélyes kapcsolatok. Máskor kicsit erőltetett a menetrend, de abban mindenki egyetért, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul az első alkalom. Ennek oka az, hogy rengeteg minden kiderül abból, miként csókol a leendő kedvesed…

Így csókol: Éppen csak megdöbbenni van időd, és ő máris szinte a manduláidnál jár a nyelvével. Amikor felocsúdsz, megpróbálsz visszakozni, de olyan szorosan ölel, hogy erre gyakorlatilag esélyed sincs. Úgyhogy nem igazán van más lehetőséged, mint azon gondolkozni, hogy tud valaki így csókolni, és vajon mi a célja azzal, hogy már az első alkalommal – átvitt értelemben és konkrétan is – le akar nyomni.

Ezt tudhatod meg róla: A hevessége megkérdőjelezhetetlen, inkább azt érdemes feszegetni, hogy vajon mi okozza nála ezt a vehemenciát. Lehet, hogy túl régóta áhítozik rád? Még, ha így is van, akkor sem borítékolhatod, hogy komolyan tervez veled, hiszen az a férfi, aki így csókol, túlságosan is eltökélt. Mindent megtesz azért, hogy megszerezzen magának, nem érdekli senki és semmi, csak a végső cél. Párkapcsolatban sajnos jó esély van rá, hogy uralkodó típus, aki magához akar láncolni, és korlátozza a szabadságodat. Ha ennek ellenére is nagyon szimpatikus számodra, akkor bizony jó, ha minél előbb megmutatod neki, hogy téged sem akármilyen fából faragtak.

A nyaldosó típus Kép forrása: Goodluz/depositphotos.com

Így csókol: Sajnos úgy véli, kifejezetten jól csókol, de erről szó sincs. Valamiért nem tudja kordában tartani a nyálát, és az előző típushoz hasonlóan úgy érezheted, a csókban az égvilágon semmi szereped nincsen.

Ugyan megpróbálod lekövetni a stílusát, képtelenség, mert hatalmasra nyitja a száját, és a nyálcserén túl sok egyéb nem történik köztetek. Kicsit úgy érezheted, hogy már a legvadabb petting kellős közepén jártok, mert ez legalább némi magyarázatot adna erre a nyáltengerre. Sajnos az a helyzet, hogy ő egyszerűen ezt tarja érzéki csóknak…

Ezt tudhatod meg róla: Kellően magabiztos, az garantált, de sokkal inkább tapasztalatlan, mint azt gondolja magáról. Ez a csóktípus nem igazán jellemző az idősebb korosztályra, leginkább a fiatalabbak, legfeljebb a húszas éveiket taposók vetik be, vagy azok, akik mindenáron ágyba akarnak vinni, és meghökkentően egoisták. Azt már neked kell eldöntened, a te partnered hova sorolható be… Az mindenesetre biztos, hogy ez a csóktípus egyáltalán nem élvezetes sőt, kifejezetten kínos és kellemetlen is tud lenni, szóval rá kell vezetned, hogy ez így neked nem túl izgató.