Az exeim kihasználtak, amíg nem változtattam 5 rossz szokásomon

Szőke Angéla
Írta: ,

Sosem értettem, miért csak olyan fiúim voltak, akik rosszul bántak velem. És valahol én is velük. De pár év és még több rossz kapcsolat után elkezdett derengeni, hogy talán én csinálok rosszul valamit. Ráadásul nem is egyvalamit. Az alábbi öt dolog miatt volt az, hogy csak mérgező kapcsolataim voltak.

1. A rosszfiúk vonzottak

Megőrültem azokért a srácokért, akiknek valami homályos, kétes dolog volt a múltjában és titkolóztak. Ezeket a férfiakat mindig meg akartam fejteni, meg voltam győződve róla, hogy majd nekem fognak megnyílni. De sajnos ez nem igazán történt meg, illetve ha megtörtént, akkor sem a kellő hatást érte el. Ezek az emberek sokszor fájdalmas múlttal rendelkeztek és nem véletlenül voltak zárkózottak.

Mivel az én gyermekkorom sem volt éppen idilli, két negatív fél találkozása egy kapcsolatban nem mindig volt szerencsés, happy end pedig végképp soha nem volt.

2. A partnereim előző kapcsolatai mind fájdalmas kudarccal végződtek

Hasonlóan az első ponthoz, itt is meg akartam menteni őket. Több alkalommal hozott össze a sors – vagy én magam? – olyan férfiakkal, akik éppen egy szakításból lábadoztak és még nem igazán álltak készen egy következő kapcsolatra. Tetszett ez a „kihívás”, hogy meghódítom és majd én „meggyógyítom” őket, pedig sok jó igazán sosem sült ki ezekből a kalandokból, hiszen egy olyan ember, aki még nem tudta lezárni a múltat, nem képes egy új, egészséges kapcsolatra, pláne úgy, hogy sokszor én is pont egy friss szakítás után voltam.

3. Elhajtottam a rendes srácokat

Ha belegondolok, mennyi „jóravaló fiatalembert” kosaraztam ki, szinte verem a falba a fejem. Kiszámíthatónak és unalmasnak találtam őket, nem találtam bennük semmi kihívást. Illetve olykor arra gondoltam, hogy lehet, hogy csak megjátsszák a jófiút és valójában megbízhatatlan gazemberek ők is. Igaz, párszor be is igazolódott ez a gyanúm, amikor az addig bevallottan „rendes srácok” elkezdtek bunkózni, miután közöltem velük, hogy nem akarok tőlük semmit. Hiába, a barátzóna még a jófiúknak is keserű pirula.

A trendfigyelés jegyében a frizura trendekkel foglalkozunk! Yurkov Orsi stílusszakértő és vendége, Oros Bogi hair stylist élőben, most!

Posted by bien.hu on Monday, January 21, 2019