Az egyik fél szeretne gyereket, a másik nem – Működhet így a kapcsolat?

Írta: ,

Vajon az ellentét a gyerekkérdésben már eleve lenullázza a kapcsolat sikerességének az esélyét, vagy ha két ember szereti egymást, ez sem jelenthet problémát? Ezen a héten erről kérdeztük meg olvasóinkat!

Vera (30), gyógyszertári asszisztens Kép forrása: haleyyelah.tumblr.com

1/5 Vera (30), gyógyszertári asszisztens

„4 éve voltunk együtt az exemmel, amikor megkérte a kezemet, és én igent mondtam. Aztán 8 hónappal később, mire mindent le is szerveztünk, valami szétesett. Folyton buliztam, és megnéztem a pasikat, mi meg állandóan veszekedtünk. Aztán jött is egy komolyabb beszélgetés, amikor én kijelentettem, hogy nem biztos, hogy valaha szeretnék gyereket. Az exem erre nagyon kiborult, mert ő már a közeli jövőben szeretett volna...

Tudom, furcsa, hogy ez a kérdés korábban nem merült fel, de valahogy annyira egyértelműnek vettük, hogy egyformán gondolkodunk, hogy sosem kérdeztünk rá egyenesen. Valószínűleg nem emiatt a kérdés miatt döntöttünk a szakítás mellett, de ez volt az utolsó pont, és azóta is úgy gondolom, hogy nem szabad egy életre szóló kapcsolatot ilyen ellentétre alapozni.”

Petra (37), kozmetikus Kép forrása: mymodernmet.com

2/5 Petra (37), kozmetikus

”12 évig voltam együtt a pasimmal, még 24 éves koromban jöttünk össze. Ő akkor már 29 volt, és szeretett volna gyereket, és én is szívesen alapítottam volna családot, de kiderült, hogy valószínűleg nem lehet babám.

Akkor ez egy hatalmas törés volt nekünk, de azt mondta, őt ez nem érdekli, és az a lényeg, hogy szeretjük egymást. Kipróbáltunk sok módszert, de semmi sem vált be, végül tényleg belenyugodtunk.

Aztán tavaly egyszerűen borult a bili. Próbálta elnyomni magában azt az érzést, hogy gyereket akar, de az ember nem ilyen: ösztönszerűen vágyik az utódra, és neki csak miattam nem lehetett, így végül szakítottunk. Bár ilyen sok ideig kihúztuk, szerintem nem működhet úgy egy kapcsolat, ha csak az egyik fél akarja a gyereket (mondjuk nálunk én is akartam volna, ha az én döntésem.) Azért remélem, találok majd egy pasit, akivel mindezek ellenére is boldogok lehetünk együtt!”

Cintia (26), környezetmérnök Kép forrása: bloglovin.com

3/5 Cintia (26), környezetmérnök

„Ha két ember szereti egymást, akkor valahogy fel lehet oldani ezt az ellentétet.

Én is azt gondoltam sokáig, hogy talán nem fogok szülni.

De amikor igazán szerelmes lettem, és megtaláltam a párom, már egyértelmű volt, hogy akarom, és az is, hogy ő is akarja.

Addig keressük csak a kifogásokat, amíg nem érezzük magunkat biztonságban, nincs egy olyan ember mellettünk, akivel ezt bevállalnánk.”

Flóra (29), énektanár Kép forrása: hellofashionblog.com

4/5 Flóra (29), énektanár

A pasim egy tipikus házasság- és gyerekellenes személy volt, amikor megismertem. Rossz tapasztalatai voltak a szülei válása miatt, úgy érezte, hogy csak így végződhet egy kapcsolat.

Az elején ez nagyon zavart, de gondoltam, türelmes leszek, hátha változik.

Aztán megmondtam neki kerek perec, hogy én igenis akarok házasságot és gyereket is, így talán mi nem illünk egymáshoz. Nem akartam semmit ráerőszakolni sem, mert annak sem lett volna értelme. Hosszas huzavona, se veled, se nélküled kapcsolat után sikerült megmutatnom neki, hogy nem csak befuccsolt házasságok vannak, és a gyerek hatalmas ajándék. Szerencsére nálam abszolút pozitív példák voltak a családban, így rajtuk keresztül meg tudtam változtatni a hozzáállását. De ha nem így alakult volna, akkor nem hiszem, hogy együtt maradunk.

5/5 Nóra (32), marketingmenedzser

„Már 6 éve vagyunk házasok a férjemmel, és tudom, hogy ő szeretne gyereket, de bennem egyszerűen még nem született meg az elhatározás.

Vannak pillanatok, amikor úgy gondolom, hogy jó lenne család, máskor meg úgy, hogy szépen elvagyunk kettesben. Fontos a karrierem, és elég önző is vagyok.

A férjem elfogadta, ha lesz, lesz, ha nem, nem, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen férfit kaptam!”

Neked mi a véleményed?