A kutya, mint gyermekpótlék – Ha kirepült a gyerek a családi fészekből, segít majd a háziállat?

Írta: ,

Egyre gyakoribb eset, hogy a családba bekerül egy kisebb vagy nagyobb testű kutya, ha a felnőtt gyerekek már elhagyták az otthont, és önálló életbe kezdenek. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy ez a megoldás valóban működik-e segítségként, és mi lehet az oka annak, ha a kutya kerül ideiglenesen a gyermek szerepébe.

Sok pszichológiai kutatás irányult arra, hogy milyen szerepet játszanak az úgynevezett társállatok gazdáik életében, mennyiben és milyen módon helyettesítheti vagy sem az emberi kapcsolatokat például egy kutya, tudtuk meg Polányi Orsolya pszichológustól.

– Társállatoknak szokás nevezni azokat a háziállatokat, amiket általában kizárólag azért tartunk, mert szeretnénk kölcsönös szociális kapcsolatot kiépíteni velük. Az egyik népszerű álláspont szerint az érzelmileg stabil embereknek szükségük van arra, hogy valakiről vagy valamiről gondoskodjanak, és ennek tökéletes tárgya lehet egy társállat, például egy kutya. Ez az „utódgondozási” igény egyébként nőknél erősebben megmutatkozik, de férfiak esetében is gyakran megjelenik, és nyilvánvalóan fokozott azokban az élethelyzetekben, amikor egy párnak nincsen gyereke, akiről gondoskodhat – mondta el a pszichológus.

Gyakran számolnak be kutyatartók arról, hogy a kutya sokban hasonlít egy kisgyerekhez: egyrészt a felnőttek számára vonzó, aranyos arcfelépítést tekintve (nagy szemek, kerek arc, a testhez képest nagy méretű fej, rövid orr és hasonlók), ami a legtöbb felnőttből egy evolúciósan belénk kódolt gondoskodó válaszreakciót vált ki.

A szakember szerint másrészt a kutyától kapott feltétel nélküli szeretet is egy szülő-gyerek kapcsolathoz hasonlítható, ahol a kutya gazdája ugyanúgy eteti, játszik vele, határokat és szabályokat állít fel neki, mint egy szülő a gyermekének.

– Én úgy gondolom, hogy a szélsőséges eseteket leszámítva ez általában egy pozitív dolog. Kutatások igazolták, hogy a társállatok tartása a legtöbb esetben pszichológiai és egészségügyi védőfaktort is jelent. Több vizsgálat is kimutatta, hogy azok, akik kutyát vagy más állatot tartottak, kevésbé voltak stresszesek, magasabb életminőségről, jobb egészségi állapotról és betegség esetén gyorsabb felépülésről számoltak be, mint akik nem tartottak állatot.

Ez ma már biológiailag is nyomon követhető, hogy akár egy kutya simogatása milyen testi folyamatokat, milyen hormonális és más változásokat indít el az ember testében, ami ezekhez a pozitív hatásokhoz vezet. Közben persze maga az állat is profitál ebből a kapcsolatból, nem csak azért, mert gondoskodnak róla, de a kölcsönös érzelmi kapcsolat miatt az ő testükben is hasonló pozitív változások mennek végbe – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.

Érdekes adat, hogy az USA-ban végzett kutatások szerint a társállatot tartók több mint 80 %-a saját bevallása szerint családtagként tekint az állatra, több mint 70%-uk még meg is ajándékozza őket születésnapjukkor, és több mint felük számolt be arról, hogy anyának vagy apának nevezik magukat a kutya előtt.

– Bizonyították azt is, hogy az állathoz fűződő kapcsolat lehet bármilyen erős, a legtöbb esetben ez nem befolyásolja az állattartó személy emberi kapcsolatait. Sőt, gyakran még segíti is, hiszen adott esetben jó közös téma lehet a kutya, vagy akár valamilyen kutyához kapcsolódó tevékenység, mint a séta, jó alkalom lehet a szociális kapcsolatok építésére – vélekedett Polányi Orsolya.

A szakértőt kérdeztük arról is, hogy tud-e segíteni egy társállat akkor, amikor a családi otthont elhagyó felnőtt gyerekek egyfajta űrt hagynak maguk után szüleik életében.

– Gondoljunk bele, az adott szülő jó esetben évtizedeken át gondoskodik gyermekéről, törődik vele, míg egyszer csak elérkezik az a pont, ahol erre már nincs többé szükség. A szülőben viszont gyakran nem szűnik meg ilyen hirtelen ez a gondoskodási igény, ilyenkor jó ötlet lehet, ha például egy kutyára ezt át tudja helyezni. Másrészt viszont fontos hangsúlyozni, hogy ez az élethelyzet, amikor a gyerekek kirepülnek otthonról, egy nagyon komplex érzelmi változásokkal járó szituáció, nem hiába nevezi a szakma ezt az életszakaszt ugyanúgy egyfajta krízis élménynek, mint például a gyerekek születésével járó változásokat is.

Ezért túlzás lenne azt gondolni, hogy egy kutya majd mindent megold, és segít feldolgozni azt, hogy felnőtt a gyermek, hiszen ez egy hosszabb és intenzívebb érzelmi munkát igényel. Viszont nagyon jól támogathatja egy társállat ezt a folyamatot a már említett pozitív hatások miatt – magyarázta a pszichológus.

Sok szülő fejében fogalmazódik meg a gondolat, hogy többek között azért is szerez be kutyát vagy más állatot gyermekének, hogy felelősségvállalásra nevelje. Számos kutatás támasztotta alá, hogy több más pozitív fejlődés mellett valóban a gyermekek felelősségvállalási kedve és képessége is nőtt a kutya családba kerülésével.

– Viszont manapság egyre többször hallok olyan történeteket, hogy kifejezetten a közös gyerek előtti „próba” okán vesz magához egy kutyát a pár, ami azért egy kicsit furcsán hangzik. Nagyon jó dolog, hogy közösen vállalnak felelősséget egy állatért, közösen viselik gondját, és maga a párkapcsolat is sokat profitálhat ebből. Viszont egy kisbaba és egy kutya a hasonlóságok ellenére mégiscsak annyira különbözőek minden téren, hogy én úgy gondolom, túl leegyszerűsített és sokszor félrevezető lehet az az elképzelés, hogy ahogy a párom és én megvagyunk a kutyával, olyan lesz majd a gyerekkel is. Mint ahogy már elhangzott, ez nem igaz – tette hozzá Polányi Orsolya –, hiszen a legtöbb esetben a kutya és gazdája közötti kapcsolat független az adott személy emberi kapcsolataitól.

Simon Mária, pszichológus véleménye szerint az ember és házőrzőjének kapcsolata olyan téma, aminek kiterjedt kultúrtörténeti irodalma van, legendák, művészeti alkotások végeláthatatlan sora örökíti meg és valószínűleg ez még így is marad nagyon sokáig. Hogyan lehetséges az, hogy míg az egyik „házőrző”, télen-nyáron, az udvari rettenthetetlen, biztonsági őr szerepét tölti be, addig a másik „négylábú barátunk”, gazdájának ágyában hajtja álomra a fejét?

– A felületes szemlélő a kutya fajtájából adódó méretéből, megjelenéséből kiindulva akár már kölyök korában megjósolja annak jövőjét, ám ha körülnézünk az ismeretségi körünkben, vagy az utcán, akkor ez a teória rendre megdőlhet. Nagytestű, keverék kutyákból is lehet családtag, és fordítva, divatos megjelenésű, kis testű kutyák is kerülnek utcára vagy menhelyre. A megoldás kulcsa, a kutyusok sorsa, - nem meglepő módon - gazdáik kezében van. Nem ismert számomra olyan kutatás, ami a „kutyássá válás” motivációját, okait kutatja, azonban feltételezhetjük, hogy akik a későbbiekben szoros érzelmi kapcsolatot alakítanak ki házi kedvenceikkel azokban már a vásárlás, az állattal való egymásra találás pillanatában is van egyfajta kapcsolati, érzelmi igény magyarázta a szakember.

Elmondása szerint a lényeg a kapcsolat, aminek minősége éppen annyiféle, olyan minőségű lehet, mint amilyen sokfélék mi magunk, emberek is vagyunk. Ami az egyik embernek sok, az a másiknak kevés – de ez hasonlóan működik az ember- ember közötti kapcsolatokban is.

Ki döntheti el, és milyen alapon, hogy én mennyire és hogyan kapcsolódóm érzelmileg adott esetben a kutyámhoz? Hogyan mutatom ki a szeretetem? Melyek azok a viselkedési normák, amelyek elfogadottak számomra az én és a kutyám vonatkozásában? Hol és ki, milyen alapon húzza meg a határt a normalitás és a patológiás, az egészséges és a beteges között? És egyáltalán biztos, hogy van ilyen határvonal? Milyen kapcsolatról beszélhetünk kutya és ember között? És ha tegyük fel, azt állítjuk, hogy igen, van kölcsönös érzelmi kapcsolat kutya és ember között, akkor lehet-e, érdemes-e párhuzamot vonni az ember-ember közötti érzelmeken alapuló kapcsolat vonatkozásában.

Vajon mennyire tudatos, egyéni döntés, választás kérdése, hogy mit jelent nekünk négylábú barátunk, milyen „misszió teljesítését” várjuk el tőle? Szeretet, gondoskodás és odaadás adása-kapása, vagy mások elismerésének elnyerése és még sorolhatnám. Nagyon fontos, hogy mennyire vagyunk tisztában önmagunkkal, vágyainkkal, elvárásainkkal – tette hozzá Simon Mária –, amikor felelősséget vállalunk a kutya nevű élőlényért.

Kép forrása: oneinchpunch/depositphotos.com