A 6 legidegesítőbb mondat, amit egyedülálló nőként hallasz

Írta: ,

A szinglik kivételesen „szerencsés” helyzetben vannak, hiszen bárhol örökérvényű társkeresési és párkapcsolati tanácsokat kaphatnak. Nekünk most ezek jutottak eszünkbe, mint a műfaj legdurvábbjai, de a listát nyugodtan lehet kommentben bővíteni!

„A netes társkeresést próbáltad már?”

1/6 „A netes társkeresést próbáltad már?”

„Nem, még soha!” – vághatod rá álcsodálkozó tekintettel, hogy a beszélgetőpartnerednek mattot adj.

Akinek éppen az az életfeladata, hogy egyik párkapcsolatból lépjen a másikba, talán nem érti: az egyedüllét olykor természetes állapot, ami ellen nem muszáj kézzel-lábbal küzdeni.

Arról nem is beszélve, hogy a társkeresés módja leginkább személyiség és lelki alkat kérdése.

Lehet, hogy mások teljesen odavannak a randioldalakért, ettől azonban még nem feltétlenül ez számodra a siker receptje.

Még véletlenül se érezz kötelezőnek semmit e tekintetben, és amennyiben valaki megpróbál nyomást gyakorolni rád, határozottan szereld le!

Kivéve, persze, ha mindig is bele szerettél volna vágni az internetes társkeresésbe, csak egy kis noszogatásra volt szükséged, hogy legyen hozzá merszed.

„Pedig csak ki kellene mozdulnod!”

2/6 „Pedig csak ki kellene mozdulnod!”

Egész nap otthon ülsz, magadra zárod az ajtót, és nem kommunikálsz senkivel?

Ha valóban így áll a helyzet, ez a tanács még hasznos is lehet.

Amennyiben viszont olykor átléped a lakásod küszöbét, butaság azt feltételezni, hogy a társaság hiánya miatt nem találod az igazit.

A hozzád való férfiak ugyanis pont nem ott fognak előfordulni, ahová effajta kényszerből teszed be a lábadat – kivéve a romantikus filmekben, ahol történetesen egy időben ráncigálnak ugyanarra a helyre két abszolút oda nem, egymáshoz viszont kitűnően illő embert.

Ha társas szabadidős tevékenységeid vannak, ráadásul még internetezel is néha, semmi szükség rá, hogy „eladó” táblával kiállj az utcára.

„Nekem is úgy hiányzik a szinglilét!”

3/6 „Nekem is úgy hiányzik a szinglilét!”

„Tényleg? Akkor dobd ki a pasidat, mert nem normális dolog, hogy úgy gondolod: nélküle lehetnél boldogabb…” – mondhatnád erre kapásból, mire a címzett valószínűleg elkönyvelné, hogy csak irigy vagy az ő makulátlan magánéletére.

Az egyedülálló létnek és a párkapcsolatnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai, de ezeket badarság összehasonlítani.

Mindig az kerül közülük sorra, amelyiket éppen meg kell élned.

Aki pedig úgy érzi, hogy a jelenlegi állapota nem felel meg neki, hát cselekedjen, elvégre helyette nem teheti meg senki!

Ez rád is igaz, tehát ha pont egy férfi hiányzik a boldogságodhoz, alakíts a hozzáállásodon úgy, hogy bevonzd.

„Majd akkor talál rád a szerelem, amikor nem várod!”

4/6 „Majd akkor talál rád a szerelem, amikor nem várod!”

Semmi gond nincs azzal, ha már várod, hogy szerelmes legyél.

Ez a vágy nem akadályoz abban, hogy elérd a boldogságot – sőt, tulajdonképpen még segíthet is, ha a helyén tudod kezelni.

Ha képes vagy konstruktívan, siránkozás nélkül, a saját igényedet őszintén beazonosítva álmodozni egy kiegyensúlyozott párkapcsolatról, elérted a személyiségfejlődésnek egy fokát, ami sokak számára még elérhetetlen.

Ők pont emiatt gondolják, hogy a várakozás csakis negatív előjelű lehet.

A legjobb, ha az ezzel kapcsolatos rossz érzéseket is felismered önmagadban, majd elengeded őket.

És azzal sincs semmi gond, ha per pillanat egyáltalán nem várod a szerelmet…

„Egy ilyen jó nő hogy lehet egyedül?”

5/6 „Egy ilyen jó nő hogy lehet egyedül?”

Ez a megnyilvánulás korántsem hímsoviniszta, hiszen nők is gyakran mondják egymásra – legfeljebb más szóhasználattal.

A „pedig olyan okos / szép / csinos / intelligens / gondoskodó / satöbbi” érv hiába tűnik jolly jokernek, a magánélet lapjait nem aszerint osztja a sors, hogy papíron ki milyet „érdemelne”.

Láttunk már olyan visszataszító természetű teremtést, akit a párja rajongásig szeretett, és olyan jó természetű lányt, akinek hosszú évek óta nem volt senkije.

Egyetlen külső vagy belső tulajdonság sem jelenthet garanciát a párkapcsolatra – kizáró tényezőt pedig főleg nem.

Semmi gond nincs egyébként azzal, ha a kapcsolati státuszodtól függetlenül jó nőnek tartod magad, csak éppen nincs olyan férfi az életedben, akihez vonzódsz és osztja a véleményedet. Majd jön, ha itt lesz az ideje.

„Túl válogatós vagy!”

6/6 „Túl válogatós vagy!”

Hát hogyan is utasíthattad vissza az egyetem éveiben azt a 160 centis orvospalántát, aki patinás étterembe vitt volna már az első randin?

És miért mondtál nemet annak a csávónak, aki egy hatalmas fekete autóval lassított le melletted, majd prózai módon megkérdezte: „kisanyám, elvihetlek?”

A párkapcsolat akkor szól a kompromisszumokról, amikor két testi, lelki és szellemi közösségben élő ember elhatározza, hogy bizonyos területeken egyezséget köt.

Nem pedig a legelején, amikor ott a lehetőség rávágni, hogy ha nincs ló, jó a szamár is!

Ez a mondat egyébként azoknak a szájából szokott elhangzani, akik beérték a szamárral, és látszólag készek az egész életüket vele leélni…

Számodra mi a legidegesítőbb mondat, amit egy egyedülálló nő hallhat?