5 lecke, amit egy huszonéves elvált nő a saját kárán tanult meg

Írta: ,

„Most már hálás vagyok a válásomért a sornak” – mondja Jillian Kramer, a The Huffington Post újságírója. Friss seb birtokában csaknem lehetetlen elhinni, hogy valaki őszintén nyilatkozhat így, ám a 28 esztendős hölgy elmeséli, miként játszódott le benne ez az egész.

„Nagyon erős vagyok!”

1/5 „Nagyon erős vagyok!”

„Régen egyáltalán nem is kételkedtem ebben. Aztán apránként – olyannyira apránként, hogy menet közben észre sem vettem – veszíteni kezdtem az erőmből.

Boldogtalan voltam és elveszett. Szerettem volna, hogy az akkori férjem jóra fordítson mindent, ami bárki számára óriási terhet jelentett volna… Hát még annak, aki éppen válni akart tőlem!

Úgyhogy amikor bezsúfoltam magam a kisautómba a ruháimmal, a könyveimmel, a számítógépemmel, a tévémmel és a deszka nélküli vasalómmal, biztos voltam benne, hogy meghalok a szülőházamig vezető út alatt.

A fájdalomra és a veszteségre gondoltam, meg arra, hogy ezek szó szerint megfojtanak. Az azóta eltelt másfél évet azonban nemcsak, hogy túléltem, hanem valósággal kivirágoztam” – számol be róla Jillian.

„A családom és a barátaim tényleg jobban tudják.”

2/5 „A családom és a barátaim tényleg jobban tudják.”

„A szeretteim igazából sohasem kedvelték a volt férjemet. Egyszerűen elviselték, és megtanulták többnyire befogni a szájukat, ha valami nem tetszett nekik vele kapcsolatban.

Ám valahányszor megkérdeztem a véleményüket, bevallották az aggályaikat. Én pedig természetesen figyelmen kívül hagytam azokat.

Többórás autóútra éltem azoktól, akiknek a véleménye addig a leginkább számított számomra – mit is tudhatnának arról a férfiról, aki a társam a mindennapokban?

Jól kitaláltam, hogy önálló és független nő vagyok, aki meg tudja különböztetni a szőke herceget a félnótástól. Főleg, hogy nekem nyilván előbbi jutott.

Pedig a családom és a barátaim mindvégig jobban látták, mi folyik az életemben, mint én magam…” – vallja be utólag a The Huffington Post újságírója.

„A szerelem nem hal meg.”

3/5 „A szerelem nem hal meg.”

„Csak megváltozik. Valami olyanná alakul, hogy hirtelenjében lehetetlenné válik együtt leélni az életet, vagy akár egymás társaságában tölteni a következő hetet.

Teljesen azonban nem múlik el. Most már egyáltalán nem bírom elképzelni, hogy együtt éljek a volt férjemmel. Csak megsemmisítenénk egymást, tönkretennénk a másik boldogságát.

De mivel a szerelem utolsó morzsája még itt lapul bennem, őszintén kívánom neki, hogy boldog legyen. Ezzel együtt viszont hazudnék, ha azt állítanám, hogy semmi káröröm nincs bennem, amikor meghallom, hogy csinált valami hülyeséget.

Legutóbb például egy pincérnő magamutogatónak nevezte, miután a bankkártyáján a saját arcképe szerepel. Ezen nagyon jót nevettem!” – meséli még mindig kuncogva Jillian.

„Csak megbánás nélkül van értelme!”

4/5 „Csak megbánás nélkül van értelme!”

„Mindig elszomorodom, amikor valaki azt mondja: bánja, hogy keresztülment valamin, legyen az párkapcsolat vagy más tapasztalat.

Adott a kérdés, hogy én magam 28 évesen szívesen mutatkoznék-e be nem elvált nőként.

A fenébe is, hát persze!

De nem bántam meg a házasságomat, hogy egykor szerelmes voltam a férjembe, hogy más emberré értem mellette, és hogy felkészülhettem általa a következő kapcsolatomra.

Persze, egy hang azt súgja, hogy csak az időmet pazaroltam mellette, de itt és most boldog vagyok, tehát semmi értelme siratnom az idáig vezető utat” – vélekedik Jillian.

„Valaki majd meglátja bennem az értéket.”

5/5 „Valaki majd meglátja bennem az értéket.”

„Amikor összepakoltam a holmijaimat az akkori férjemmel közös lakásban, éppen változóban volt a melltartóméretem, és történetesen leárazást hirdettek az egyik legismertebb fehérneműmárka webáruházában, úgyhogy alaposan bevásároltam.

A csomag érkezése után egyenként bontogattam a szerzeményeimet, az exem pedig besétált a hálószobába, s megkérdezte, hogy ugyan ki az ördög fog engem látni a vadonatúj melltartókban és fűzőkben.

Ötletem sem volt. Csak reménykedtem benne, hogy egyszer majd valaki fog. És az a valaki majd meglátja bennem a kedves, kalandvágyó, nagylelkű nőt, aki igazán dögösen mutatott a csipkecsodákban. Szerencsére igazam lett…” – kacsint Jillian.