5 jel, hogy már elmúlt részéről a szerelem

Írta: ,

Nem csak sok-sok év után, néhány hetet követően is előfordulhat, hogy inkább a szakítás mellett döntötök. Utóbbi esetén azonban könnyen megeshet, hogy nem is sejted, mi készülődik, hiszen még nem ismered kellőképpen a partneredet. Honnan tudhatod, hogy részéről – ha egyáltalán volt – elmúlt a szerelem?

Állandóan az ágyban köttök ki Kép forrása: stephaniesterjovski.com

1/5 Állandóan az ágyban köttök ki

Ez egy szenvedélyes és fantasztikus kapcsolatot is jellemezhet, és természetes, hogy a kapcsolatok elején legszívesebben egész nap ágyban maradnátok. Sőt, ha nem így van, az ugyancsak figyelmeztető jel lehet. De hogy jön ide a szakítás?

Arról van szó, hogy az elején nehéz kideríteni, csupán a vágy mozgatja a szálakat, vagy a pasi csak szexelni szeretne veled.

Mégis, azért vannak olyan jelek, amik erre utalnak. Ilyen az, ha gyakorlatilag alig beszélgettek, semmit sem csináltok közösen.

Érdekes módon mindig fáradt, ha szeretnél valahova elmenni, vagy bemutatnád a barátaidnak, de ha lepedőgyűrésről van szó, valahogy összeszedi magát. A sok szex tehát messze nem utal arra, hogy közel a szakítás, de ha jól láthatóan csak az ágyban kíváncsi rád, az már igen.

Folyton rád akar tukmálni valamit Kép forrása: oncewed.com

2/5 Folyton rád akar tukmálni valamit

Talán nem is tudatosult benned, de valamiért az elejétől fogva azt érezted, hogy állandóan rád erőlteti az akaratát – vagy, legalábbis megpróbálja. Ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy rendszerint ő döntött arról, mit csináljatok és hova menjetek, hiszen ez személyiségéből egyaránt adódhat.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a változtatást szeretné rád tukmálni. Azzal nyaggat, járj el edzeni, próbálj ki egy új hajszínt. Esetleg azt mondta, fizeti a manikűrösödet, csak csináltass olyan műkörmöt, ami neki tetszik.

Vagy elhívott vásárolgatni, a kiruccanás végén pedig egy halomnyi olyan ruhát vett meg neked, amik igazából csak neki tetszenek. Bizony, ezekkel az apró húzásokkal akart észrevétlenül átformálni, olyanná varázsolni, amilyennek ő elképzelt.

Ez hosszútávon akkor sem működőképes, ha vevő voltál a változtatásokra, hiszen nem azért szeret, aki vagy.

Nem foglalkozik a jövőtökkel Kép forrása: oncewed.com

3/5 Nem foglalkozik a jövőtökkel

Egyszerűen nem lehet vele tervezni. Rávágja, hogy arról sincs fogalma, mi lesz jövő héten, nemhogy jövő hónapban – inkább ne foglaljátok le azt a wellness hétvégét.

Esküvőre vagytok hivatalosak, próbálod úgy megválasztani a ruhádat, hogy az ő szettjéhez is passzoljon, de jól láthatóan a legkevésbé sem izgatja, hogy még inget sem vett magának.

A passzivitásának az az oka, hogy sejti, ezekre a programokra nem fogtok együtt menni, így inkább megpróbálja kivonni magát a szervezkedés alól. Intő jel az is, ha nem csak a közös jövőtökkel nem foglalkozik, jól láthatóan az sem érdekli, a te életed hogyan alakul.

Mivel sem a családi életed, sem az új frizurád nem lesz hatással az ő mindennapjaira, egyszerűen nem érdekli, milyen változásokkal kell számolnod.

 

4/5 Ő is titkolózik

Nem elég, hogy sem a te, sem a közös jövőtökkel nem foglalkozik, úgy tűnik, ő is túlságosan rejtélyes. Alig-alig tudsz kiszedni belőle valamit, nem szívesen beszél sem a múltjáról, sem a terveiről.

Ez egy ideig izgalmas, hiszen meg akarod fejteni, meg akarod tudni, mi van a zord külső mögött. Talán egy kedveskedésre, odaadásra vágyó férfi? Nos, ez sincs teljesen kizárva, de azért sajnos nem ez az átlag.

Sokkal inkább jellemző, hogy ő már tudja, nem lesz semmi komoly ebből a kapcsolatból, ezért nem is kíván túl sok információt megosztani magáról. Kicsit azt érezheted, nem bízik benned, még dolgoznod kell azért, hogy megnyíljon előtted, de az igazság az, hogy nem benned van a hiba.

Ha helyükön lennének az érzelmei, mindig közelebb engedne magadhoz – ha ezt egyáltalán nem tapasztalod, valószínű nem is volt szerelmes beléd.

 

Egyszerűen megváltozott Kép forrása: flickr.com

5/5 Egyszerűen megváltozott

Nem mindig teljesen kézzel fogható az a jel, ami a közelgő szakításra utal, de mégis érezheted, hogy valami megváltozott. Ott van a levegőben egy rossz hír, csak még nem igazán tudod, mire kellene gondolnod, mit kellene érezned.

Ez pontosan azért van, mert magadnak sem akartad, vagy merted megfogalmazni, hogy megromlott a kapcsolatotok. Az oka ennek rendkívül sokrétű lehet, a kapcsolatok elején általában arról van szó, hogy kicsit félreismertétek egymást, vagy mást vártatok el a viszonyotoktól, mint ami valójában kerekedett belőle.

Szóval, ha úgy gondolod, másként viselkedik, mint ahogy eddig, és sokkal inkább távolságtartó, hideg, passzív veled szemben, akkor gyanakodhatsz arra, hogy lassan elérkezik a szakítás ideje.

Ha bátor vagy, menj elébe, és kérdezz rá! Lehet, hogy észre se vette magát, de ha tényleg külön szeretne válni tőled, jobb minél előbb a végére járni a dolgoknak.