5 jel, hogy készen állsz egy komoly kapcsolatra

Írta: ,

Az emberek sokat filozofálgatnak a szerelemről, a kapcsolatokról, miközben egyesek úgy vélik, ha az érzelmeken gondolkozni kell, akkor nem is lehetnek igaziak. Bármelyik oldalnak adj is igazat, észrevehetsz magadon bizonyos jeleket, amik arra engednek következtetni, hogy te már készen állsz egy komoly kapcsolatra.

Már nem zavar a múlt Kép forrása: Studded-hearts.com

1/5 Már nem zavar a múlt

Ahhoz, hogy egy új kapcsolatba bele tudj vágni – ami ráadásul komolynak is ígérkezik – alapfeltétel, hogy a múltadat lezártnak tekintsd.

Akár újrakezdésről, akár egy teljesen friss kapcsolatról van szó, a régi sérelmek könnyen megnehezíthetik a dolgokat köztetek.

Sajnos akadnak olyanok, akik még évek múltán is a korábbi eseményeken rágódnak, ám ez azzal jár, hogy a jelenüket sem élvezik, a jövőjüket pedig megnehezítik. A felismerés azonban már az első lépcsőfok a lelki gyógyulás felé!

Ha te is nagyon régóta szenvedsz olyasvalami miatt, amin úgysem nem tudsz változtatni, akkor tényleg ideje továbblépned. Egyeseknek a könyvek, másoknak a szakemberek, vagy éppen a barátok segítenek, de az biztos, hogy a hozzáállásodon változtatnod kell.

Ha pedig végre már hetekig nem jutnak eszedbe a múltbéli események, vagy egy meg tudod állni, hogy egy beszélgetésben előhozakodj velük, akkor biztos lehetsz benne, hogy jöhet az a komoly kapcsolat!

Meg tudsz nyílni, és neked is megnyílnak Kép forrása: Allwomenstalk.com

2/5 Meg tudsz nyílni, és neked is megnyílnak

Sokan egyszerűen képtelenek megnyílni saját maguk, és a környezetük számára, pedig az egyik legfontosabb dolog önmagunk és a világunk elfogadása.

Ezzel nem csupán megteremtheted a harmóniát és az önbizalmat az életedben (amik egyúttal irtó vonzóak), hanem jó eséllyel észreveheted azt a bizonyos nagy Őt is.

Sablonosnak hangzik, de akkor is tény, hogy ha bezárkózol, másokat okolsz a magányodért, vagy akár korábbi sérelmeidért, akkor éppen a saját dolgodat nehezíted meg. Így ugyanis nem tudod levonni a tanulságokat, és olyan légkört teremtesz magad körül, amivel elüldözöd a lehetséges jelölteket.

Ha elfogadod magadat és a helyzetedet, akkor megnyílhatsz, és ezzel párhuzamosan mások is megnyílnak majd neked. Ha bízol magadban, csak a sikereid fognak érdekelni, célzottan keresed a helyes utat, és nem fogsz padlót akkor sem, ha aktuálisan csalódnod kell.

3/5 Hiszel benne, hogy egy kapcsolat csak a javadra válhat

Az elfogadás egyik fontos lépése, ha nem görcsösen akarod az új kapcsolatot, de azért azzal is tisztában vagy, hogy csak a javadra válhat egy tartalmas viszony.

Nem arról van szó, hogy egyedülállóként ne lehetnél boldog, sőt!

De ha készen állsz egy komoly kapcsolatra, akkor biztos vagy benne, hogy a szerelem csak gazdagíthatja az életedet, nem vesz el belőle semmit.

Ha attól tartasz, hogy féltékeny lesz rád a kedvesed, esetleg korlátozni fog, nem hagyja, hogy azt csináld, amit szeretnél, akkor valószínűleg sem boldog kapcsolatban, sem harmóniában nem volt idáig részed.

Az ilyesfajta általánosítás sajnos szintén arra enged következtetni, hogy még nem zártad le a múltadat.

Ha csak részben, de leírod a jövendőbelidet sablonos általánosításokkal (pl. úgyis meg fog csalni, ő sem fogja hagyni, hogy kimozduljak), akkor még nem állsz készen a komoly kapcsolatra.

Nem akarsz birtokolni Kép forrása: Odernichtoderdoch.de

4/5 Nem akarsz birtokolni

A korábban említett féltékenység mellőzése messze nem csak a partneredre igaz, a saját fejedből is ki kell verned a hasonló gondolatokat.

Megszámlálhatatlanul sok kapcsolat megy tönkre azért, mert a felek féltékenységi jeleneteket rendeznek, képtelenek saját önbizalmukat helyretenni annak érdekében, hogy a kapcsolatuk működőképes legyen.

A birtoklási vágyat azonban teljesen le kell küzdened, ha igazi szerelemre vágysz.

Persze ennek alapfeltétele a másik iránt érzett bizalom, amit csak akkor tudsz megadni, ha a korábbi sérelmeket félretetted.

Nem fogsz egykönnyen olyan partnert találni, akiről tudod, hogy szeret, és esze ágában sincs megbántani.

Keresgélned mindenesetre érdemes, de addig is tegyél rendet odabenn: azokat a tulajdonságokat erősítsd meg magadban, amilyeneket te is keresel a másikban.

Nem hiányzik a szórakozás Kép forrása: HowHeAsked.com

5/5 Nem hiányzik a szórakozás

Végül, de nem utolsó sorban magadon is kereshetsz jeleket arra vonatkozóan, hogy végre megkomolyodtál, s így a párkapcsolatokat illetően ugyancsak más szintre helyezheted a hangsúlyt.

Megvan a maga csodálatos varázsa az egyéjszakás kalandoknak, a féktelen buliknak, a barátnőkkel töltött nyaralásoknak, de idővel könnyen azt érezheted, hogy ezek már nem olyan fontosak.

Lehet, hogy húszéves korodban, lehet, hogy negyven tájékán döntesz úgy, hogy csupán a szerelemben nem érted el azt, amit célként kitűztél.

Az első komoly kapcsolatot megelőzően, vagy éppen a válás után, bármikor érezheted azt, hogy szükséged van arra a nyugalomra és meghittségre, amit csak egy komoly és biztos kapcsolat tud adni.

Márpedig, ha egyáltalán nem hiányzik az ilyesfajta kikapcsolódás, akkor valószínűleg itt az idő a kezdő lépések megtételére.