6 párkapcsolati forgatókönyv, ami biztos szakításhoz vezet

Írta: ,

Érzed, hogy közel a finálé, valahol mélyen mégis reménykedsz a közös jövőben? Összegyűjtöttünk néhány jellegzetes helyzetet, amelynél a boldog folytatásra különösen kevés az esélyetek…

Csak az ő kedvéért vagytok együtt

1/6 Csak az ő kedvéért vagytok együtt

Egy ideje már tudod, hogy nem lesz ásó, kapa, nagyharang… kivéve, ha egy veszekedés után saját kezűleg ásod el szegényt a kert végében, mert már annyira nem tudsz mit kezdeni a társaságával. Képtelen vagy vele maradni, ugyanakkor elhagyni is, mert egyszerűen úgy érzed, tőrt döfnél a szívébe.

Mintha a közös múlt miatt tartoznál neki annyival, hogy ezt ne tedd meg. Őrlődsz, mert tisztában vagy vele: ez a fajta kompromisszum a legkevésbé sem egészséges.

Vársz a megfelelő pillanatra, amikor végre kimondhatod, hogy vége. Ugyanakkor rettegsz, hogy a megfelelő pillanat sohasem jön el…

Ha mit sem sejt

2/6 Ha mit sem sejt

Már nem szereted, vagy éppen mást szeretsz – a lényeg szempontjából talán mindegy. A párod valószínűleg csupán annyit vett észre, hogy az utóbbi időben egy kicsit távolságtartóbb vagy vele.

Szeretnél őszintén elé állni, valamiért mégsem bírod megtenni: annyi hónapnyi vagy évnyi hallgatás után furcsa lenne az érzéseidről ennyire nyíltan beszélni.

Arról nem is beszélve, hogy igazából nem szeretnél neki fájdalmat okozni. Legszívesebben bocsánatot kérnél tőle, amiért az időközben közétek ékelődött távolság nem tette lehetővé, hogy azonnal jelezd, amikor világossá vált számodra, hogy valami nem oké…

De mintha már késő lenne bocsánatot kérni.

„Nem veled van baj, hanem velem”

3/6 „Nem veled van baj, hanem velem”

Tökéletes társ, odavan érted, és te is úgy gondoltad korábban, hogy szívesen leélnéd vele az életed… valami mégis megváltozott. Nem benne, hanem benned. Szörnyen furdal a lelkiismeret az önzőséged miatt, hogy szinte egyik napról a másikra arra ébredtél: már nem ő az álompasi számodra.

A legborzasztóbb az egészben, hogy egy épkézláb észérved sincs ellene, hiszen nem csinált semmi rosszat, sőt!

Mégis közölnöd kell vele, mi a helyzet – hiszen minél több hónapot hagysz így eltelni, annál kevésbé vagy fair mindkettőtökkel.

 „Túlszeret” téged

4/6 „Túlszeret” téged

Teljesen odavan érted. Annyira, hogy bizonyos gesztusokkal és mondatokkal kifejezetten megijeszt.

Eleinte még legyezgette a hiúságodat, hogy ennyire teper, mostanra azonban letisztult benned a kép: olyan társat szeretnél, aki több szabad teret és önállóságot biztosít neked.

Szinte már fizikai fájdalmat érzel, amikor arra gondolsz, mekkorát fog csalódni, amikor elé tárod az érzéseidet – de nincs mese, itt már magadat kell mentened, mielőtt a mindennapok olyan frusztrálóvá válnának, hogy folyton csak veszekednétek.

Nem a te feladatod, hogy letöröld a könnyeit. Tegye meg ő maga, vagy egy olyan csaj, akinek ez a felállás a kedvére van!

Nem tudsz neki megbocsátani

5/6 Nem tudsz neki megbocsátani

Mindent megtettél annak érdekében, hogy túllépj a múlton – jelentsen ez megcsalás, bántalmazás vagy árulás utáni megbocsátást. Tényleg szeretted volna tiszta lappal folytatni a kapcsolatotokat, mert elképesztően fontos a kettőtök ügye számodra.

De rájöttél, hogy egyszerűen nem megy: sohasem fogsz tudni úgy bízni benne, ahogy az egy kiegyensúlyozott párkapcsolathoz szükséges.

Tisztában vagy vele, hogy ő jó ember, aki botlott egyet – ám ez a botlás eltört benned valamit, amit képtelenség összeragasztani. Már pedig ha nem tudjátok egymást építő módon szeretni, nem marad más út, mint az elengedés

 

Egyszerűen ki kell mondanod a végszót

6/6 Egyszerűen ki kell mondanod a végszót

Egy ideje már kerülgetitek a forró kását, mert mindketten érzitek, hogy valami nincs rendben köztetek. Mégsem álltok elő a farbával, hiszen úgy tűnik, hogy maradni sokkal könnyebb, mint lépni egy óriásit kifelé és előre.

Fogod a fejedet, amikor belegondolsz, mikor kezdtél el a párkapcsolati válságról keresgélni a neten: bizony, régen volt már. Nagyon régen.

A hullámvölgyek utáni apró emelkedők alkalmával hajlamos voltál elhinni, hogy mégis minden rendben – csak hogy utána megint elinduljatok lefelé, egyenesen az apatikus semmibe.

Ma már úgy mész haza, hogy tényleg kimondod… esetleg holnap. De a közeljövőben mindenképpen.