Tökéletes és olcsó őszi programok kutyával

Írta: ,

Alig pár hét, és végre beköszönt a sokak által várva-várt ősz, ami egyet jelent a hűvösebb idő megérkeztével is. Idén jócskán kaptunk a füllesztő forróságból, így, bár hivatalosan nyári lánynak számítok, én sem győzöm kivárni, hogy lefele kússzon a hőmérő higanyszála. Az ősz több szempontból is az egyik kedvenc évszakom – nem mintha ne lenne a többi is az –, főként, mióta kutyatulajdonos lettem. Imádok ugyanis nagyokat sétálni a kellemesen hűs időben négylábú barátom társaságában, miközben a táj szépen lassan felölti a sárga ezer színében pompázó köntösét.

Azért, hogy a te kedvedet is kicsit az őszre hangolhassam, feledtetvén a szomorúságot, amit a nyár végén sokan éreznek, összegyűjtöttem a kedvenc programjaimat, melyet a kutyusommal szoktunk űzni a hűsebb időkben.

Fürdőzés

1/5 Fürdőzés

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én ereimben viking vér folyhat, ugyanis imádom a hideget, és sokkal jobban elviselem a hűsebb vizet, mint a meleget.

Emlékszem a tavaszi kirándulások, és kora őszi üdülések alkalmával a barátaim mindig hüledezve néztek, hogyan vagyok képes a gyakran 10-20 fokos vízben úszni.

Ezt a jószokásomat pedig a mai napig tartom, bár jobban belegondolva, nekem mindegy hány fokos, csak víz legyen!

A kutyám pedig pontosan ugyanezt az elvet vallja, talán kicsit radikálisabban is, mint én, hiszen ő télen is képes őrült pancsolásba kezdeni az alig párfokos vízbe! Ha ti sem riadtok vissza a négylábú társaddal a hűsebb víztől, akkor irány egy „közeli” tó!

Erdőjárás

2/5 Erdőjárás

Sokan azt mondják, nyáron különösen jó program lehet az erdő mélyén barangolni, hiszen ott kellő hűvösre lelhettek a nagy forróságban.

Őszintén szólva, én már rengetegszer sétáltam erdőben nyáron, és bár tény, hogy valamelyest hűsebb arra az időjárás, de hogy roppant párás, az is biztos. Én pedig nehezebben viselem a párát meleg időben, mint amúgy.

Nálunk az erdőtúrák őszre és tavaszra maradnak, amikor kellemesen hűvös az idő, és még az állatvilág sem vonul el téliálmot aludni, vagy a forróság elől bujkálni.

Feltérképezés

3/5 Feltérképezés

Azok számára, akik jobb szeretnek a városban maradni, kiváló program lehet, igazából bármilyen időszakban. Mi a párommal és a kutyánkkal a nagy nyári forróságot kivéve szinte minden adandó alkalommal felkerekedünk, hogy a környező városrészeket felfedezzük, a legkisebb utcákig.

Gyakran hihetetlen meglepetésekben részesülünk, mikor olyan házakat, kerteket vagy utcákat fedezünk fel, amikről álmunkban sem gondolnánk, hogy léteznek kis hazánkban.

Gyönyörű villáktól, mesés japánkerteken át, édes kis kuckókig, szinte minden érdekességgel találkoztunk már. A kutyának pedig különösen jót tesz, ha kimozdulhat a szokványos környezetéből, ugyanis kevésbé lesz bizalmatlan az új környezetben, így utazni is egyszerűbb lesz vele.

Ezt a programot egyébként télen, az Adventi időszakban is imádom, ugyanis lélegzetelállító díszítésekkel szoktunk találkozni, mint ha egy mesevilágba csöppentünk volna!

Akadályverseny

4/5 Akadályverseny

Amit sokan nem szeretnek az őszbe, azt a kutyám imádja, ez pedig a levélhullás! Én pedig örömmel nézem, ahogy bohóc módjára ugrándozik és szaladgál a falevelek rengetegében.

Néha összegyűjtöm, és kis kupacokba rendezem őket, egyfajta akadálypályát kialakítva számára. Nem mondom, hogy sokáig egybemarad, mert pár kör fegyelmezést követően megunja, és elkezdi szétszedni, amin én jókat szoktam kacagni.

Arra azért mindig ügyelek, hogy csakis olyan helyen engedjem a falevelek közé, ahol meg vagyok győződve arról, hogy nem eshet bántódása széttört üveg, vagy más eldobott hulladék miatt!

Sátorozás vagy camping

5/5 Sátorozás vagy camping

Ez valamelyest hasonló az erdei túrához, és magába foglalhatja a fürdőzés lehetőségét is, csak ez több napos program, és nem kizárólag erdőben érdemes sátrat verni, hiszen rengeteg csodás táj van kis hazánkban, vagy akár a környező országokban.

Azoknak, akik ódzkodnak a sátorozástól, remek alternatíva lehet egy camping, ahol faház is bérelhető.

Egy ilyen kaland során számos program közül választhatunk, ha pedig barátokkal megyünk, akik szintén kutyatulajdonosok, garantált a társaság négylábú pajtásunk számára is.