5+1 tévhit a kutyákról – Ezekkel érdemes tisztában lenned

Sándor Alexandra
Írta: ,
5+1 tévhit a kutyákról – Ezekkel érdemes tisztában lenned

A tudósok még vitatkoznak rajta, hogy az eb tíz- vagy százezer éve az ember legjobb barátja. Mindenképpen sok időről van szó, mely a megismerés bölcsessége mellett utat engedett néhány tévhitnek. Ezek közül emelünk most ki néhányat, ami számodra is érdekes lehet.

„A szuka kutyát csak az első alom után szabad ivartalanítani.”

Jellegzetes példája ez annak, hogy emberi gondolatokkal és érzésekkel ruházzuk fel a kedvenceinket.

Nem kell attól tartanod, hogy a lány kutyusodban hiányérzetet kelt, ha nem lehetnek kicsinyei!

Sőt, sokkal inkább biztonságban tudhatod az egészségét ezzel a beavatkozással, hiszen elképesztő mértékben csökken a hatására az emlőrák és az életveszélyes húgyúti fertőzések kockázata – amennyiben az első tüzelés előtt sor kerül a műtétre.

A felesleges szaporulat elkerülése egyébként is a felelős kutyatartó magatartás része!

Neked eszedbe jut még olyan tévhit az ebekkel kapcsolatban, ami most nem került terítékre?

„A kutyád azért ugrál, mert örül neked.”

Noha egy pillanatra sem szeretnénk kétségbe vonni, hogy a négylábú barátod imád téged, az etológusok azonban óva intenek a téves következtetésektől: az ugráló, farokcsóváló és izgatottan fel-alá rohangáló ebnek ugyanis pillanatnyilag energiatúltengése van.

Megfelelő nevelési trükkökkel úrrá lehetsz a helyzeten, és nem kell attól tartanod, hogy a legújabb fehér nadrágod lesz csupa mancsnyom.

„Ne foglalkozz vele akkor, amikor így viselkedik, és mindig jutalmazd meg, amikor végre lenyugszik!” – javasolja Cesar Millan, a Kutyasuttogó című tévésorozat kutyaviselkedés-kutatója.