Miért jó az, ha a gyermeked kisállattal együtt nő fel? – 5 bombabiztos ok, ami meggyőzhet!

Balogh Orsi
Írta: ,

„Kaphatok egy kiskutyát? Légyszííí!” – hangzik fel időszakosan a kérdés a gyerkőctől, akinek az minden vágya, hogy szert tegyen egy bundás barátra. Ám sok szülő vonakodik kisállattal lepni meg a csemetéjét és nem feltétlenül azért, mert esetleg szaga van, sok pénzt visz el vagy mert irtóznak annak a gondolatától, hogy lakásban tartsák. Sokszor inkább az rettenti el őket, hogy ki fog róla gondoskodni. A szülőknek épp elég maga a gyerek, akár a munka, egy állat már csak púp lenne a hátán.

Ám az igazság az, hogy megéri egy négylábú családtag befogadása, mert számos pozitív hatása lehet arra nézve, milyen felnőtt válik az utódunkból. Másoknak az a kifogása a kisállat ellen, hogy nem szeretnék, hogy a gyerek összeszedjen valamit az állattól. Pedig nagyszüleink, de még a szüleink között is akadnak, akik vidéken nőttek fel, lovak és disznók között, állati matériában tapicskolva, és mégsem lett a bajuk, viszont ellenállóbb lett a szervezetük.

De ha most eltekintünk ettől és csak arra koncentrálunk, hogy a kisállattartás felelősséggel jár, ez abszolút igaz. Nem csak abból áll, hogy beszereztünk egy szőrös szeretetcsomagot. Arról a cukiságládáról gondoskodni kell.

Éppen ezért, csak az a szülő vágjon bele, aki maga is felelősségteljes ember! Tenni kell azért, hogy nekik is ugyanúgy, mint az embernek, meglegyen a testi és lelki jólétük. Ám ha valaki készen áll ezekre a kihívásokra, akkor annak megéri a gyerkőcének megadni a vágyát, mert:

Az, hogy van egy kis puha szőrcsomója a csemetének, aki feltétlenül szereti, rengeteg szeretet és önbizalmat adhat neki.

Az állatok jelenléte csökkenti a stresszt, ami segíti az immunrendszer működését, jót tesz a vérnyomásnak és kisebb valószínűséggel alakul ki allergia vagy asztma ott, ahol állatot tartanak.

Kiegyensúlyozottabbá és nyugodtabbá varázsolhatja az embert amellett, hogy mozgásra sarkallja, főleg egy kutya esetében. Ráadásul az állatok gyógyító hatással is bírnak.

Bár sokan nem tarthatunk delfint vagy lovat háznál, de kutyát és macskát igen. Rengeteg kutatás született már arról, milyen jótékony hatással vannak a kisállatok a szellemi fogyatékkal, fejlődési rendellenességgel élő és a lelki sérült gyerekeken.

 

Mondani sem kell, egy valódi, emberi barátot nem pótolhat teljes mértékben. Az nem megoldás, hogyha csúfolják a suliban, azt mondjuk sebaj, mert ott van neki a kutyája.

De tény, hogy egy-egy rossz nap után jelent számára vigaszt és boldogságot.

A lényeg, hogy nem szabad elfelejtenie, hogy ugyanúgy kell emberi kapcsolatokat is építenie. Ugyanakkor a magány és az unalom tökéletes ellenszere is lehet a puha szeretetgombóc, mivel a gyermek társként tekint rá, akire minden körülmény között számíthat, bármit megoszthat és természetesen nagyokat mókázhat vele.

 

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba