10 dolog, amit nem is tudtál a világ egyik legcsodásabb kutyafajtájáról, a labradorról

Szirák Viki
Írta: ,

Rengeteg csodálatos kutyafajta létezik, egyedi tulajdonsággal és különleges képességekkel. Azonban nem véletlen, hogy a labrador az egyik legnagyobb kedvenc az emberek körében (Amerikában 24 éve a legnagyobb favoritnak szavazzák meg), hiszen ez a szelíd és barátságos kutya számtalan szuper tulajdonsággal rendelkezik. Most elhoztunk néhány érdekes infót minden gyermek kedvenc kutyusáról.

Elsőként hivatalosan 1899-ben ismerték el ezt a fajtát, az adott kutyát pedig Bennek hívták.

Ebből kifolyólag lehet sejteni, hogy egy alapjáraton nem túl régi fajtáról beszélünk, noha egyes források már korábban is hivatkoztak a labradorokra.

Mégis, a mai formában ismert fajta mindössze 120 éves!

Korábban egyébként St. John’s vízikutyaként emlegették: ez az eb nagyon hasonlít a labradorra, és különféle vízi sportoknál alkalmazták Kanadában, de hivatalos fajtaként nem volt elismerve.

Emiatt 1980 óta úgy tartják, hogy a klasszikus St. John’s vízikutya fajta már kihalt.

Változó, melyik kutya mit igényel, de egy labradornál ez nem kérdéses.

Ez a fajta ugyanis rendkívül igényli a szociális interakciókat, a társaságot, és nagyon ritka esetekben erőszakos.

Alapjáraton mindenkit imád, barátságosan közelíti meg az ismeretleneket, és a gyermekekkel különösen jól szót ért.

Sőt, még más állatokkal is érdeklődő, így nem véletlenül láthatsz sok példát arra, hogy egy labrador és egy cica, vagy éppen egy kismadár barátságot kötnek.