Ez feldobja a napod! Kutyusok, akik diplomát szereztek

Írta: ,

Úgy tűnik, az ember legjobb barátjának képességeit egyre több területen ismerik el. Olyannyira, hogy a világ bizonyos pontjain létezik néhány bundás négylábú, akik nemcsak kifejezetten okosak (mint ahogy azt a segítő kutyáktól megszokhattuk), de egyúttal még a diplomát is sikerült megszerezniük. Persze ehhez nem kellett kurzusokat végigülniük és szakdolgozatírással betáblázni a napokat – ez a 4 házi kedvenc egészen máshogy diplomázott le!

Diploma a gyerekszerető természetért Kép forrása: imgarcade.com

Egy albániai televíziós riporter kutyája, Wally még 2004-ben érdemelte ki az ország egyik egyetemének elismerő okmányát.

A négylábú a diplomát a gyermekfejlesztés területén "szerezte meg", méghozzá azért, mert mindenkit sikerült teljesen levennie a lábáról azzal, milyen szuperül eljátszadozik a riporter kisgyermekeivel. Ráadásul ennek köszönhetően nem csak jól érzik magukat, de egyúttal olyan felelősségteljes feladatokat is megtanulnak ellátni, mint például egy háziállat megetetése.

A kutyus ekkoriban 7 éves volt, de ha emberi években nézzük a dolgot, akkor pont betöltötte a 49. életévét is, mire sikerült elérnie ezt a meghatározó mérföldkövet.

Diplomás rendőrkutya Kép forrása: dogilike.com

2007-ben Ohio megye egyik bíróságán igazán érdekes események zajlottak le. Egy ügyvéd épp azon dolgozott, hogy a védence ártatlanságát bizonyítsa be, és ehhez egy meglepő eszközt vetett be.

A férfinek az volt a célja, hogy sikeresen lejárassa az eset egyik rendőrét az egész világ előtt, és ehhez végzett egy kis kutatást – amely váratlan eredménnyel zárult.

Az ügyvéd ugyanis rájött, hogy a rendőrség kutyája és a rendőrfőnök ugyanolyan értékű diplomát szerzett meg – méghozzá ugyanazon az online főiskolán.

Ez már csak amiatt is lealacsonyító volt a rend őrei számára, mert az iratok szerint Rocko, a kutya sokkal jobb jegyeket szerzett, mint a gazdája.