5 értelmetlennek tűnő dolog, amit a cicád csinál - És amit valójában jelent

Írta: ,

Az emberek és az állatok elméje egészen másképp működik, így nem ritka, hogy amit a házi kedvenced csinál, számára teljesen logikus, míg a te szemedben értelmetlennek tűnik. Ha időnként te is értetlenül nézel a cicádra egy-egy furcsasága után, feltétlenül olvass tovább: az alábbi dolgokat ugyanis a macskák tényleg okkal teszik, és most eláruljuk, pontosan mi is ez.

1/5 Amikor madarat vagy egyéb állatot hoz az ajtód elé

Hiába él rengeteg cica a lakásban, pihe-puha párnák között, valójában ezek az állatok igazi ragadozónak számítanak éles karmaik és fogaik miatt.

Noha már körülbelül 10 ezer éve háziasítják őket, attól még ezek az ösztönök ott vannak bennük: szeretnek vadászni, és bizony vágynak időnként a nyers húsra is.

Amikor egy kismacska megszületik, az anyja idővel automatikusan elkezdi megtanítani a vadászatra. Először már elkapott, elpusztult prédát hoz neki, később pedig már olyat, amelyik még él, hogy a kölykök gyakorolhassanak.

Ezek alapján amikor a cicád egy madarat vagy egeret tesz az ajtód elé, az azt jelenti, hogy meg akar tanítani téged vadászni, mert úgy látja, hogy ezek a képességek hiányoznak belőled.

2/5 Amikor hirtelen elkezd futkározni

A te macskádnál is előfordul, hogy egyik pillanatban még fekszik a helyén, majd a következőben hirtelen végigszalad a szobán, ugrik egyet a kanapé előtt, majd ismét lefekszik?

Nos, ezt a cicák nem csak azért csinálják, hogy a frászt hozzák rád ezekkel a hirtelen mozdulatokkal!

A kutyákhoz hasonlóan a macskáknak is nagy a mozgásigényük, így ha lakásban neveled, fontos, hogy segíts neki levezetni a fölösleges energiát.

Amikor a cicád futkározik két kört, majd lefekszik, az azt jelenti, hogy túlteng benne az energia, és így próbálja meg levezetni.

Ilyenkor játssz vele egy kicsit!

3/5 Amikor az arcát hozzád dörgöli

Nagyon cuki, amikor a macskád odamegy hozzád, és az arcát a tiédhez dörgöli, igaz?

Ha eddig azt gondoltad, hogy ez a szeretet egyik jele, sajnos el kell, hogy keserítsünk, ugyanis egészen más célból teszi ezt.

A macskák arcán és fején találhatóak ugyanis koncentrált illatanyagok, amelyek segítségével megjelölik azt, ami az övék. Vagyis ez esetben téged is.

Számos szakértő szerint ilyenkor a többi macska felé szeretnék jelezni, hogy te hozzájuk tartozol, és ne próbáljanak meg elvenni téged!

Na jó, ebben az értelemben mégis cuki, ugye?

4/5 Amikor mindenhová követ

Biztosan nálad is gyakran van példa arra, hogy otthon kimész a konyhába, és a macskád ott van szorosan a nyomodban. Aztán elmész a fürdőszobába, és a cica ott ül a lábad előtt.

De vajon mi az oka annak, hogy mindenhová követ téged? Szakértők szerint több oka is lehet ennek.

Az egyik leggyakoribb, hogy szimplán csak kíváncsi arra, mit fogsz csinálni, és persze arra is, hogy a kajához köze van-e.

Ha van olyan része a lakásnak, ami számára tiltott terület, ez szintén egy indok számára, hogy a nyomodban legyen, hiszen akkor érzi magát biztonságban, ha látja, mi van az ajtó másik oldalán, és abban bízik, hogy így sikerül kiderítenie.

A harmadik indok pedig az, hogy a figyelmedre vágyik, és így próbálja meg elérni, hogy csakis vele foglalkozz.

5/5 Amikor hátra húzza a füleit

A te cicádnál is előfordul, hogy furcsa tekintettel néz rád, és közben a füleit hátra húzza?

Ez a cicáknál elég gyakori jelenség, és arra utal, hogy nem érti a fennálló helyzetet, és azt sem tudja, most mit kellene tennie.

Ilyenkor megpróbálja gyorsan kianalizálni a történéseket, és kitalálja, mi legyen a következő lépés.

Ha viszont akkor vág ilyen fejet, amikor hirtelen belépsz a szobába, sőt, a földre fekszik, nézz körül a lakásban, mert valószínűleg rosszalkodott valamelyik bútornál.