Tényleg kell koszt ennie a gyereknek? Ezt mondja róla egy kutatás

Írta: ,

Mit tehetnél annak érdekében, hogy ezen a nyáron a gyermeked olyan élményeket gyűjtsön be, amelyek egész életében a szolgálatára lesznek? Egy tanulmány szerint lehet, hogy az is elég, ha egyszerűen csak hagyod, hogy azt csinálja, amit minden gyerek szeret: vagyis jó alaposan összekoszolja magát.

Erre vágynak, mert ez a jó nekik?

Valószínűleg még nem hordott a föld a hátán olyan gyereket, aki ne akart volna beleugrani a pocsolyákba, ne élvezte volna a sárban dagonyázást, és egyáltalán, ne keltette volna fel az érdeklődését bármi, amivel jó alaposan összekoszolhatta magát. Thomas McDade és kollégái a Northwestern University-ről publikáltak egy tanulmányt a Brain, Behavior, and Immunity-ben, ami azt látszik igazolni, hogy a gyerekek azért vágynak erre, mert pontosan ez az, amire szükségük van.

A vizsgálat azt mutatta ki, hogy azok, akik csecsemőkorban kevesebb mikrobával találkoztak, azok később sokkal érzékenyebben reagáltak a csecsemőkor utáni stresszhelyzetekre. Más szóval azok, akik gyerekkorukban összekoszolhatták magukat, később a stressz negatív hatásaival szemben ellenállóbb immunrendszert fejlesztettek ki maguknak.

Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: a kosz mentálisan erősebbé tesz bennünket.

A természet segít

A tanulmány ismeretében érthető, hogy egyre többen vannak azok, akik úgy érvelnek, hogy a gyerekeknek igenis szükségük van arra, hogy különféle vírusokkal, baktériumokkal találkozzanak az immunrendszerük megerősödése érdekében, ám ez a tábor is megosztott.

Nyilvánvaló például, hogy akármennyire is erősítik a mikrobák a csecsemők immunrendszerét, azért van egy ésszerű határ – vagyis a több mikroba jobb, mint a kevesebb, de csak egy bizonyos szintig, hiszen egyértelmű, hogy a súlyos, veszélyes betegségeket okozó baktériumoknak vagy vírusoknak senki nem akarhatja kitenni a gyermekét.

Megoszlanak a szülők abban a kérdésben is, hogy ha kell is a kosz a gyereknek, pontosan milyen kosz kell? Vannak, akik szerint semmi baj azzal, ha a babák a bevásárlókocsik kapaszkodóját nyalogatják, mások úgy gondolják, a városban előforduló mikrobáktól jobb távol tartani a gyereket, és a koszevés előnyei a vidéki, vagy természetből származó, azaz „természetes” koszra vonatkoznak.

Hogy kinek van igaza, egyelőre nehéz megmondani, az viszont biztos, hogy a kosz és a mentális egészség kapcsolata nem csupán a mikrobákkal való találkozással hozható összefüggésbe. A természethez való közelség, a „vadság” megélése jó hatással van a pszichére – egy, a Scientific American-ben megjelent cikk szerint azok a kórházi betegek, akiknek az ablaka fák lombjaira néz, vagy akiknek lehetőségük van a kórházi tartózkodásuk alatt a kertben, parkban sétálni, gyorsabban gyógyulnak és kevesebb fájdalomról számolnak be. A kosszal való találkozás gyerekként tehát nem csak a mikrobákon keresztül, hanem egyfajta természetközeli élményként is segít megtalálni a gyerekek számára a lelki egyensúlyt.

Ez a legjobb, amit adhatsz neki

A kosszal való találkozásra – és igen, akár a kosz evésére is – tehát valóban szüksége van a gyereknek, nyilván ésszerű keretek között. Azonban talán ennél is fontosabb, hogy a gyerekek gyerekek lehessenek, és ha máskor nem is, de legalább a nyári szünetekben átélhessék az élményt, amikor nem kell azon izgulni, hogy piszkos lesz a ruha, vagy maszatos a pofi. Csak önfeledten, gondtalanul és semmi miatt nem izgulva játszhatnak.