Tényleg hatással lehet a gyerekre, melyik évszakban született

Írta: ,

„Jól bírom a meleget, de hát nyári gyerek vagyok.” „Szeretem az esőt, de nem csoda, mert októberben születtem.” Gyakran halljuk ezeket a mondatokat, de többnyire félig tréfásan értjük őket, hiszen senki nem gondolja, hogy születéskori emlékeink valóban ilyen mély nyomot hagyhattak bennünk – vagy mégis? Egy friss tanulmány szerint a gyerekek jellemére igenis hatással lehet az, hogy melyik évszakban születtek. De hogyan befolyásolja ez a személyiségüket?

Így készült a tanulmány

1/5 Így készült a tanulmány

A tudósok 400 kísérleti alanyt vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a születési dátum, pontosabban az évszak alapján fel lehet fedezni bizonyos azonosságokat a gyerekek és a felnőttek személyiségében, melyek többnyire a hangulattal, kiegyensúlyozottsággal vannak összefüggésben.

A kutatók szerint ez az évszak, és az agyban termelt hormonok összefüggésével magyarázható.

Külön érdekesség, hogy a tanulmányt magyar tudóscsoport készítette, a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának kutatói számoltak be róla Berlinben, a European College of Neuropsychopharmacology konferenciáján.

De nézzük csak, mit mondanak az egyes évszakok szülötteiről a tudósok és a friss tanulmány!

Nyári gyerekek

2/5 Nyári gyerekek

Nyári gyerek vagyok, kacagok, nevetek – szól a Kelemen Kabátban slágere, de a tudósok mostani eredményei nem feltétlenül ezt a nézetet erősítik meg.

A tanulmány úgy találta, hogy azok a gyerekek, akik nyáron születtek, felnőttként sokkal hajlamosabbak a hangulatingadozásokra, mint a más évszakokban született társaik, vagyis a kacagást és nevetést gyorsan sírás válthatja fel.

A nyári gyerekek tehát, mint amilyen például Jennifer Lopez, Arnold Schwarzenegger vagy Eric Flamming, felnőttként hajlamosabbak a változékony hangulatra, és nehezebb lehet számukra kiegyensúlyozottnak maradni.

Tavaszi gyerekek

3/5 Tavaszi gyerekek

A nyári gyerekekkel szemben a tavasziak sokkal hajlamosabbak a pozitív, energikus attitűdre, jellemző rájuk a tenni akarás, és hogy nem veszi kedvüket a kihívás.

Talán nem meglepő, hogy a folyton pörgő és néha bolondos ötleteivel a hírekbe kerülő sztárséf, Jamie Oliver is tavasszal született, de ennek az évszaknak a híres szülötte David Beckham is, így ez talán magyarázatot jelenthet híresen pozitív attitűdjükre.

Az energikusság mellett a tavasszal született gyekőcöket az optimizmus is jellemzi – írja a frissen publikált tanulmányt idézve a DailyMail.
 

Őszi gyerekek

4/5 Őszi gyerekek

Az őszről általában a szürkeség és a borongósság jut eszünkbe, így talán meglepő lehet, hogy a tanulmány azt igazolta, az ősszel született gyerekek életük későbbi szakaszában kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint más évszakok szülöttei.

Ki tudja, ennek talán az is az oka, hogy az eső meg a szürkeség őket nem lehangolja, hanem ettől csak otthonosabban érzik magukat?

Minden esetre az évszak szülöttei kevésbé fogékonyak a krónikus rosszkedvre, nem csoda hát, hogy egyelőre Leonardo DiCaprio sem esett búskomorságba, amiért nem jutott neki Oscar, és Ryan Gosling sem a szomorkodásról híres.

Téli gyerekek

5/5 Téli gyerekek

A téli gyerekek a tanulmány szerint felnőttként kevésbé ingerlékenyek, ami azt is jelenti, hogy jól kezelik a problémás helyzeteket és problémás embereket, képesek megőrizni a hidegvérüket egy mások által nyomasztónak vagy idegesítőnek talált helyzetben is.

Ez az attitűd szerintünk különösen jól jöhet például Katalin hercegnőnek, akinek a diplomáciai teendők mellett egy egész királyi udvarral is ki kell jönnie valahogy, és ehhez biztosan nyugodt, türelmes természetre van szüksége.

Korábbi tanulmányok egyébként már azt is kimutatták, hogy a télen született babák általában nagyobbak, és gyorsabban is fejlődnek társaiknál, például hamarabb kezdenek mászni – áll egy 2006-os és egy 2014-es tanulmányban.