Produkált hasfájás, avagy „Anya, foglalkozz velem!”

Írta: ,

Sokszor előfordul, hogy mi, felnőttek sem vagyunk képesek beszélni a vágyainkról, félelmeinkről vagy éppen sérelmeinkről. Hogyan várhatjuk így el a kis csöppségektől, hogy szavakba öntsék mondanivalójukat? Van, hogy helyettük a test beszél, és az ebből keletkező egészségügyi panaszoknak nincs semmilyen szervi eredete. Ezt a szaknyelvben pszichoszomatikus tünetnek hívják.

A szervi tünet többféleképpen megjelenhet, függ az adott problémától és a gyerek személyiségétől is. Vannak enyhébb és súlyosabb tünetek is, ezért ugyanúgy fontos rájuk odafigyelni, mintha valós betegségről lenne szó, sőt néha még jobban, mivel a fizikális vizsgálatok nem minden esetben találják meg a panasz eredetét. Mindenkinek megvan a gyenge pontja, valakinek a hasa fáj, másnak gombóc van a torkában, ha épp arra a tanárára gondol, akitől tart. Sok mindent találni a neten a témában, de komolyabb tünetekkel, mint a magas vérnyomás, bénulás, vakság, süketség, mindenképpen szakemberhez kell fordulni!

A gyerek többnyire a környezetében érzékelhető problémákra reagál testi tünettel. Extra törődésre vágyik, ezért produkál tüneteket: „Fáj a hasam, anya, foglalkozz velem!” Vagy éppen azért menekül a betegségbe, mert nem lát más kiutat a számára szorongató helyzetből. Lehet, hogy nem szeretne oviba, iskolába menni, ezért egyik napról a másikra képes ágynak dőlni – ez tükör a szülőnek és a környezetnek is.

Az első lépés, hogy beszéljünk róla. A szülők egymással, a gyerekkel, és a gyereket körülvevő pedagógusokkal, szülőkkel. Ha a gyerkőc nem is meséli el, akkor kellő információt kell gyűjteni a környezetéből, amiből feltárható a probléma.

Nemrégiben történt az eset, amelynek főszerplője egy 6 éves kislány, aki egy hónap leforgása alatt fokozatosan elhallgatott, végül már egy szót sem szólt senkihez. Fizikailag is képtelenné vált arra, hogy elmondja problémájának az okát, ezért a szülei egy alternatív gyógymódot választottak, és elvitték kineziológushoz. A kineziológia izomteszteléssel kezdődik, nincs szükség szavakra, a test pontosan tudja, hogy mikor és mi okozta a sérelmeket. Természetesen ez nem mindig ilyen egyszerű, de az ő esetében pár alkalommal sikerült megtalálni és megoldani a betegség okát. A lány szó szerint az elhallgatást választotta, mivel az iskolában a selypítése miatt többen csúfolták. A némaság okát felismerve a szülők több irányból is próbálták azt megoldani. A kislányt előbb saját, biztonságos környezetében, szakember segítségével, fokozatos oldással és az önbizalommal teli kiállás megtanításával segítették túl a helyzeten. A szülők beszéltek a tanárokkal, és a lányukat csúfoló gyerekek szüleivel is. Ezzel párhuzamosan szükség volt logopédus segítségére is, ezért elkezdték a beszédrehabilitációt. A lányuk pár hónap alatt újra elkezdett beszélni, de továbbra is oda kell figyelniük minden apró tünetre, kifejezetten a következő meghatározó környezetváltáskor.

Többféle gyermekterápia létezik már, de a legtöbb lényege, hogy a hibás elhárító mechanizmusok helyett megtanulja a gyermek kimondani és felvállalni a konfliktusokat. A piciknél vannak erre specifikus játékok, melyek során kijátszhatja magából a feszültséget, miközben a konfliktushárító mechanizmusokat adaptálja a személyiségébe. A terápia addig tart, amíg fennállnak a tünetek, és ez függ a probléma mértékétől, a gyerek adaptáló készségétől, valamint a szülők motiváltságától és együttműködésétől.