5+1 nevelési tipp, amivel megszünteted a tesók közti veszekedéseket

Kerekes Vivien
Írta: ,
5+1 nevelési tipp, amivel megszünteted a tesók közti veszekedéseket

Kép forrása: unsplash

Teljesen mindegy, hány évesek a gyerekeid, és melyik generációba tartoznak, a tesók elkerülhetetlenül vitatkozni fognak egymással. Szinte minden nap. De egyáltalán mi váltja ki a testvérek közötti állandó veszekedést, és mit tehetsz, hogy végre felhagyjanak vele? Segítünk!

Első körben érdemes tisztáznunk, hogy a tesóviták teljesen normálisak és elfogadottak, a családi élet része. Sőt, ami azt illeti, a legtöbb esetben a konfliktusok még hasznosak is lehetnek, hiszen felkészíti a gyermekeket arra, hogyan álljanak ki magukért később, hogyan érveljenek, és tanulják meg elfogadni azt, ha épp nincs igazunk. De mi váltja ki belőlük ezt? A legtöbb esetben a gyerekek figyelemre vágynak, és előbb-utóbb rájönnek, hogy a veszekedések során ezt megkapják. Van, hogy a tesójuktól, van, hogy a szüleiktől, de azt érzik, hogy foglalkoznak velük.

Kicsit még irányítani is akarják a szüleiket ezzel, így nem véletlen, hogy akkor kezdenek el vitatkozni, amikor megszólal a telefon, vagy a szülők egy másik szobában beszélgetnek; ezáltal is ők döntik el, hogy ti mire figyeljetek.

Azonban nem ritka, hogy az egyik gyerek azért piszkálja sokszor a másikat, mert azt hiszi, hogy ő kilóg a sorból. Hogy ő a család fekete báránya, és tudat alatt azt hiszi, sosem lesz olyan ügyes, okos vagy imádott, mint a tesója. Ezért, hogy kompenzálja a negatív érzéseket, a vitatkozást, piszkálódást választja, ami viszont összességében csak még inkább növeli ennek mértékét, ha leszidást kap a szülőktől. Érdemes magatokon is végigtekintened, mennyire bántok egyenlő módon a gyerekekkel, hiszen ez is befolyásolhatja a viták kirobbanásának okát.

1. Példaképek

Az egyik legjobb módja annak, hogy a testvérek közötti feszültséget feloldjuk, ha különböző példaképeket választunk, akikkel tudunk érvelni. Például ha a kislányod nagyon szereti a Hamupipőkét, a veszekedés során mondd el neki, hogy a mesében ő is megbocsátott a testvéreinek, mert ez a helyes döntés. Vagy ha a fiad szereti Harry Pottert, ugyancsak érdemes felhozni azt, hogy Harry még a gonoszkodások ellenére is békét kötött az unokatesójával. A gyerekek szeretnek mesékből és rajzfilmekből példaképet választani, és úgy viselkedni, ahogy ők is tennék, ezért érdemes ezeket a meséket a saját javadra fordítani.

2. „Büntetés”

Egy idő után nehéz fegyelmezni a gyerekeket, hiszen a büntetések erejüket vesztik. De mi lenne, ha egy kicsit emelnéd a tétet, és megkönnyítenéd a saját dolgodat is? Keress egy dunsztos üveget, és írj össze kis papírdarabokra különböző egyszerűbb házimunkákat: például söprést, rendrakást, törölgetést, bármit, amit a gyerekek is meg tudnak csinálni.

Amikor pedig legközelebb rosszalkodnak, vitatkoznak egymással, legyen az a büntetés, hogy egy cetlit ki kell húzniuk az üvegből, és meg kell csinálniuk a feladatot.

Így a vitát is abbahagyják, megtanulják, hogy a rossz viselkedésnek ára van, neked pedig addig is kevesebb dolgod van a ház körül.

3. Írjanak levelet

Ha már idősebbek a gyerekeid, és sokat vitatkoznak egymással, a különböző nézeteltérések után ültesd le őket, hogy írjanak egy levelet. Ebben azt kell elmesélniük, mit éreznek most, mivel bántotta meg őket a másik, és mi az, ami szerintük megoldaná a konfliktust. Ez nem csak abban segít nekik, hogy feldolgozzák az érzéseiket, de te is jobban beleláthatsz abba, miért veszekednek egymással. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt megosztjátok utána, idővel sokkal figyelmesebbek lehetnek egymás irányába.

4. Egy csapat

A gyerekeid nem egy csapatként tekintenek egymásra, hanem állandóan inkább egymással szembenálló felekként? Akkor ideje, hogy egységet kovácsolj belőlük! Amikor vitatkoznak, adj nekik olyan feladatot, amit közösen kell megoldaniuk, mindegy, hogy ezt büntetésként vagy valamilyen jutalomért cserébe kell megcsinálniuk.

A lényeg, hogy rávedd őket az együttműködésre, akár egy nehezebb fejtörőről vagy akár egy puzzle-ről van szó. Az a fontos, hogy megtanulják, mennyivel több előnye van annak, ha egymásra támaszkodnak.

5. Amikor jók

Ne csak akkor foglalkozz a gyermekek közötti viszonnyal, amikor rosszalkodnak, és veszekednek egymással. Vedd észre azt is, amikor jól kijönnek, és együtt csinálnak valamit - ezt pedig tedd is szóvá! Dicsérd meg őket, ha épp jó időszakon mennek keresztül, ugyanis a pozitív megerősítés legalább annyira fontos, mint a negatív, pláne testvérek körében. Ha azt látják, hogy ilyenkor is kellő figyelmet kapnak tőletek, sőt, talán még többet is, mint a vitáknál, az még hasznosabb lehet hosszú távon.

+1. Ne hasonlítsd össze őket!

Lehet, hogy a fiad nagyon jó tanuló, és sorra hozza az ötösöket, míg a lányodnak nehezebben megy a tanulás. Vagy a kisebb gyermeked nehezen tart rendet maga körül, míg a nagyobb igazán precíz és rendszerető.

Akármilyen különbségek is vannak közöttük, sose hasonlítsd össze őket, azt pedig végképp ne mondd, hogy „miért nem tudsz olyan lenni, mint a tesód?” Ezt a gyerekek nagyon a lelkükre veszik, és csak még mélyebb szakadékot teremtesz közöttük.

Inkább mindenkinél emeld ki azt, amiért büszke vagy rájuk, hogy érezzék, a különbségek ellenére is mindannyian tehetségesek valamiben! Meglepő, de néha csak ennyi kell ahhoz, hogy ne versenytársakként tekintsenek egymásra.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)