Ne hallgass a külső nyomásra, nem ezekkel fogod elkényeztetni a gyerekedet!

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Ha valahol, akkor szerintem a gyereknevelésben különösen fontos az ösztönökre, megérzésekre hallgatni, és a lehető legkevesebbet foglalkozni a kívülállók véleményével. Ez nem azt jelenti, hogy ki kellene zárni a szakirodalmat vagy a pedagógusok intelmeit (sőt), bár előbbit illetően érdemesebb a frissebb kutatási eredményekre támaszkodni. Személy szerint nem annyira a liberális, mint inkább a kapcsolódó nevelési elvek híve vagyok, amikről szerencsére egyre többet olvasni a médiában.

Bármennyire is kezdő anyuka voltam, a szülést követően minden olyan gördülékenyen és szépen ment, hogy nem is igazán volt miért aggódnom. Már majdnem hátradőltem azt gondolván, hogy „tényleg ennyi az egész?”, amikor váratlanul beütött a hasfájás. De nem az a fajta, ami esténként úgy fél óráig gyötri a gyermeket, hanem ami állandó: éjjel és nappal, amikor csak fenn volt a kislányom, sírt, keservesen küzdött a kínzó görcsökkel. Már minden lehetséges kiváltó ok szóba került: sok a tej, kevés a tej, tejérzékeny, nem eszem eléggé odafigyelően, korán jön a foga és így tovább. Amit lehetett, kipróbáltunk, de semmi sem segített igazán. Majdnem 5 kerek hónapig tartott az őrület, márpedig 5 hónap nagyon hosszú idő egy sokat síró és szenvedő csecsemő mellett.

Bőven elég ahhoz, hogy az ember sutba dobja az addig elképzelteket, és ne törődjön a külső nyomással, amik szerint a dédelgetéssel, ringatással, vagy más egyébbel el fogja kényeztetni a saját gyerekét.

Nekem ugyan nem voltak nagyratörő terveim, csupán szerettem volna a lehető legkevesebb ordítással megúszni az adott napot, mégis ez idő alatt volt lehetőségem elhatározni, hogy csak és kizárólag magamra, a megérzéseimre fogok hallgatni a gyereknevelést illetően.

Most összegyűjtöttem azokat a figyelmeztetéseket, amiket jó tanácsként kaptam ez idő alatt, és amiket – szerencsére – nem fogadtam meg.

Nem fogod elkényeztetni, ha sokat veszed kézbe

Hányszor megkaptam, hogy majd „le sem bírod rakni”, „mindig kézben akar lenni később is, ha folyton felkapkodod” és így tovább. Én viszont nem bírtam elviselni, ha sírt, és bár a legtöbbször az én kezemben is folytatta ugyanazt, amit a kiságyában, nem tudtam otthagyni sosem. Ösztönösen bennem volt az, hogy bár úgy tűnik, semmit sem segítek rajta, valójában sokat számít neki a jelenlétem. Mindig próbáltam beleképzelni magamat a helyébe: ha nekem fájna valami, sokkal jobban érezném magam egy szeretett családtagom ölelésében, akkor is, ha ezzel még nem szűnik meg a fájdalmam.

A csecsemők életében ez hatványozottan igaz, hiszen számukra minden ismeretlen, nem tudják, mi miért történik velük. Szóval, nem hagytam magára sosem, és bár őszintén minden idegszálam kikészült ebben a néhány hónapban, utólag kamatostul megérte. Nem hiszem, hogy ilyen szoros és ilyen sziklaszilárd lenne köztünk a bizalmi kapcsolat, ha akkor nem kell szinte egész álló nap a kezemben fogni őt.

Ami biztos, elkényeztetve nem lett attól, hogy sokat fogtam és hordoztam, ellenben tényleg sokat kíváncsiskodott később is a kezemben – egészen addig, amíg mászni nem kezdett.

Onnantól kezdve ugyanis mindenhol akart lenni, csak nem az ölemben.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!