Egy kádban fürdőzöl a babával? Elmondjuk, mi a szakemberek véleménye erről

Egy kádban fürdőzöl a babával? Elmondjuk, mi a szakemberek véleménye erről

Címlap / Életmód / Család / Egy kádban fürdőzöl a babával? Elmondjuk, mi a szakemberek véleménye erről

A baba fürdetésének minden családban megvan a maga sajátos szertartása, melyet a legtöbb esetben a kicsik is nagyon élveznek. Kis kád, nagy kád, szülőkkel, tesókkal, együtt vagy külön? Szakértőkkel jártuk körbe a témát.

Mit mond a védőnő?

Természetesen egy újszülött baba esetében felmerül, hogy melyek azok az alapvető higiéniás szabályok – mindenekelőtt a csöppség biztonságát szem előtt tartva –, melyeket érdemes betartani. A témában Répási Erika védőnő véleményét kértük ki, aki bátran ajánlja mindenkinek az együtt fürdést, akár csecsemőkortól kezdve. A szakember szerint újszülött esetében érdemes megvárni, hogy a köldökcsonk leessen, valamint úgy higiénikus, ha a szülő letusol a közös fürdőzés előtt.

Habfürdő vagy tusfürdő használata ugyanakkor ilyen kis korban még nem javasolt, a baba bársonyos bőrének tökéletesen megfelel a tiszta víz is. Egészségügyi szempontból semmi másra nem kell odafigyelni, akár az anyával, akár az apával fürdik együtt a kisbaba, a lényeg, hogy jól érezzék magukat!

Pszichológus szemmel

A közös fürdőzés a szülő-gyerek kapcsolatra nézve rengeteg pozitívumot hordoz magában, melyekről Csaba Eszter óvoda- és iskolapszichológussal beszélgettünk.

 „A közös fürdés csodálatosan megnyugtató és kellemes lehet babának és szülőnek egyaránt. Nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy a gyermek összehangolódjon szüleivel, arról nem is beszélve, hogy a közös fürdés közben megvalósuló bőr-bőr kontaktus az anyatejes táplálást is elősegíti. Az együtt fürdés során elsősorban a felnőtteknek kell mérlegelniük és felmérniük, hogy ki, mikor érzi magát kényelmesen a szituációban. Ugyanez érvényes arra is, amikor testvérek pancsolnak együtt, általában az idősebb gyerek jelzi, ha már nem szeretne kistestvérével együtt fürdeni.

De mindig érdemes figyelni a cseperedő gyermek reakcióit is, melyek természetesen időről-időre változhatnak. A nemi érés folyamatában is vannak olyan időszakok, amikor a gyermek figyelme önmagára és a nemi különbségekre terelődik, és olyan időszakok is léteznek, amikor ez az érdeklődés szunnyad. A szülőnek kell felmérnie, hogyan tudják az ehhez kapcsolódó kérdéseket, szituációkat kezelni.

A gyerek fejlődésével párhuzamosan pedig a család mindennapjaiban is kialakulnak a meztelenséggel kapcsolatos saját szabályaik, kereteik és tabuik. Mivel ez egy érzékeny terep, fontos lehet, hogy a családban olyan miliő alakuljon ki, ahol a gyermek is bátran ki tudja fejezni, hogy mit szeretne. Legyen szó akár fürdésről, alvásról vagy étkezésről.”

Csak önszántunkból, jókedvvel érdemes

A szakemberek véleménye szerint tehát a közös fürdőzés nincs korhoz vagy nemhez kötve sem a szülő-gyerek, sem a testvérek közötti kapcsolatban, a lényeg, hogy minden résztvevő jól érezze magát közben. Fontos megemlíteni, hogy amennyiben a szülőből vagy testvérből a közös fürdőzés viszolygást vált ki, semmiképp sem szabad erőltetni – ez nem egy kötelező dolog, csupán lehetőség.

Ha valakinek pedig kimondottan a meztelenkedéssel van problémája, nem érzi komfortosnak, hogy egy szál semmiben üljön a kádban a gyerekkel, egy fürdőruhával könnyedén lehet orvosolni a problémát.

Remek alkalom a felvilágosításra

Anyukák tapasztalatai alapján a közös fürdőzés arra is kiváló alkalom, hogy a gyerek megismerje, felfedezze saját testrészeit, nagyobbacskáknál pedig – természetesen életkoruknak megfelelő hangnemben – a felvilágosítás is oldottabban zajlik a kádban, mint mondjuk az étkezőasztalnál ülve. Lévén kényes téma, általában sajnos nem sok szó esik róla, de az együtt fürdés arra is jó alkalom, hogy a szülő tudatosítsa a gyermekben, melyek testének azon területei, melyeket más nem érinthet meg, erősítve benne a tudatot, hogy saját testével csakis ő maga rendelkezik.

Ugyanakkor szeretettel, szelíden arra is rá kell vezetni, hogy ez a dolog oda-vissza működik, tehát neki is tiszteletben kell tartania, hogy nem érintheti meg szülei vagy testvérei bizonyos testrészeit. Ha a család természetesen kezeli ezt a témát, a gyerek sem fog belőle ügyet csinálni, jó eséllyel könnyebben megérti és elfogadja, mintha egy könyvből magyaráznánk neki.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!